Győzelemmel továbbra is a dobogón!

Dsc00316

Jó iramú találkozón, szép játékot mutatva Weitner Ádám duplájával győzelmet aratott a Csorna a Puskás Akadémia II. ellen.


Jól kezdődött a mérkőzés a támadószellemben pályára lépő csornai csapat számára. A 8. percben Czanik a félpályáról tökéletesen indította a védők közül kilépő Weitnert, aki élt a lehetőséggel és Gundel-Takács mellett a kapuba gurított. (1-0) Tíz perccel később, pedig a vendég együttes büntetőhöz jutott, de Kováts tizenegyesét Sánta nagy bravúrral kitolta a jobb alsó sarokból. A találkozó végéhez közeledve ismét Weitner villant, aki egy jó kiugratást követően kiszorított szögből gurított el a kifutó kapus mellett. (2-0) Az utolsó percben még összejött a szépítés Magyari révén a vendég csapatnak. (2-1) Összességében szép játékkal megérdemelt győzelmet aratott a Csorna.

Hannich Péter: - Az andráshidai vereség után nagy szükségünk volt a győzelemre ez látszott is a csapaton jól kezdtük a találkozót. Az egygólos különbség nem mutatta mai játékbeli különbséget. Örülök, hogy a végén a közönség vastapssal jutalmazta teljesítményüket.

Vincze István: - Rosszul kezdtük a mérkőzést. Több mint 20 perc kellett mire belerázódtunk a meccsbe és ezt követően már az egyenlítésre is voltak lehetőségeink.

NBIII Nyugati csoport, 7. forduló
Csornai SE - Puskás Akadémia II. 2-1 (1-0)
Csorna – 350 néző
Játékvezető: Lapath Dávid

Csorna: Sánta – Nagy, Kerékgyártó, Császár, Kelemen, Füredi, Simon (Folmer 83.), Csikós, Czanik, Weitner (Babics 87.), Serfőző (Kantó 90.)
Vezetőedző: Hannich Péter

Puskás Akadémia II.: Gundel-Takács – Kiss, Tóth, Lipcsei (Keményffy 65.), Rétyi, Kovács, Kertai, Hudák, Magyari, Suscsák (Mezőssy 54., Fodor 77.), Kováts
Vezetőedző: Vincze István

Gólszerzők: Weitner (8.,83.) ill. Magyari (90.)

Kapcsolat velünk

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon/fax: 96/261-353
csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

Facebook