Parázs mérkőzésen döntetlen!

14141665 1224022447648525 7255502644815831458 N

Jó iramú, kétes bírói ítéletekkel tarkított találkozón 1-1-es döntetlent játszott egymással a Csorna és a Gyirmót csapata. Bár két piros lap és 5 sárga is villant, de sportszerű lüktető mérkőzést láthattak a kilátogatók. A végeredmény már az első félidőben kialakult Kovács révén a Gyirmót szerezte meg a vezetést, de perceken belül Weitner góljával egyenlített a Csorna.



A találkozó a gyirmótiak számára kezdődött jobban. A 16. percben Imres jobboldali beadását Kovács fejelte a kapuba. (0-1) De nem sokat kellet várni az egyenlítő találatra. A 19. percben 20 méterről Czanik eresztett megy egy hatalmas bombát a gyirmóti kapura, amit Hrabina nagy bravúrral még hárítani tudott, de Weitner robbant rá a kipattanóra és a hálóba vágta. (1-1) A második játékrész elején Czanik két sárgalapot is kapott, így a kiállítás sorsára jutott. A mérkőzés irama viszont nem csökkent, mindkét fél előtt arattak lehetőségek, de ezeket nem sikerült gólra váltani. A hosszabbításban Weitnernek is piros lap miatt kellett elhagynia a pályát. A jövő héten így két embert és nélkülöznie kell Hannich Péternek a Hévíz ellen.

Hannich Péter:- Izgalmas, jó iramú találkozót vívott a két csapat. Az első félidőben tompábban fociztunk, a fordulás után hamar létszám hátrányba kerültünk, ennek ellenére okosan és jobban játszottunk, több lehetőségünk volt a győztes gól megszerzésére, ám ez nem mindig rajtunk múlt.

Nagy László: - Mérkőzés előtt kiegyeztem volna a döntetlennel, hiszen a Csorna egy jó csapat, de így utólag van egy kis hiányérzetem. A kiállítás után több nagy helyzetünk is volt, melyeket nem sikerült gólra váltani.


NBIII Nyugati csoport, 13. forduló
Csornai SE – Gyirmót FC Győr II. 1-1 (1-1)
Csorna, 300 néző
Játékvezető: Szalai László

Csorna: Sánta – Kelemen, Nagy, Császár, Füredi, Csikós (Litresics 54.), Kerékgyártó, Czanik, Simon, Serfőző (Kantó 90.), Weitner
Vezetőedző: Hannich Péter

Gyirmót: Hrabina – Nagy, Kőris, Kovács, Imres (Füleki 75.), Papp (Aranyos 69.), Bori (Tóth 63.), Lengyel, Szabó, Szegi, Lázár
Vezetőedző: Nagy László


Gólszerzők: Weitner (19.) ill. Kovács (16.)
Kiállítva: Czanik (48.), Weitner (94.)

Kapcsolat velünk

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon/fax: 96/261-353
csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

Facebook