Fiatalok a felnőtt keretben: Stift Máté


36618282 1808122885922319 50914758529908736 N


Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Csornai SE nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, ennek eredményeképp már 7 saját nevelésű fiatal is a felnőtt kerethez fog tartozni a 2018/19-es szezonban. Ezen rovatunkban ők kerülnek részletes bemutatásra. Ezúttal Stift Mátén a sor.

Máté már több, mint 10 éve egyesületünk játékosa, végigjárta a szamárlétrát. Első olyan játékosok közé tartozik, akik már 8 éves koruk óta itt nevelkedhettek és folyamatosan az életkoruknak megfelelő korosztályokban játszhattak. A tavaszi nyitófordulóban már kezdőként is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban. Utánpótlás együttesünkben a védelem tengelyében töltött be fontos szerepet, míg a felnőttekhez kerülve megismerkedhetett a szélső védő pozíció rejtelmeivel is.

Mit kaptál az egyesülettől?
- Motiváló közösséget kaptam az egyesülettől, ahol mindig szívesen töltöm a szabadidőmet. Büszkeséggel tölt el, hogy a 2018/19-es szezonban a felnőtt keret tagjaként számítanak rám.

Mi volt a legnagyobb élményed, legszebb pillanatod?
- Legnagyobb élménynek a mostani bronzérem megszerzését tartom. Míg karrierem legszebb pillanata az volt, amikor magamra ölthettem a Csorna felnőtt csapatának mezét, ezzel az egyik álmom valóra vált.

Sok sikert kívánunk!


Kapcsolat velünk

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon/fax: 96/261-353
csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

Facebook