Csornai SE - Komárom VSE 5-0 (0-0)

Csorna 200 néző, vezette: Vizi

Csorna: Lőre - Nagy Szabolcs, Jakab Á., Fehér K., Geri, Dorogi, Véghelyi (Kiss M.), Horváth A. (Nagy Szilárd), Molnár G., Sarus (Maidics), Gál B.  vezetőedző: Varga Péter

Komárom: Horváth D. - Dávid, Mezei, Tőcsér, Agg (Gécs), Vigh, Bán, Bakura, Szabó (Tóth), Marikovec, Gulyás  vezetőedző: Ján Machata

gólszerzők: Dorogi (48., 55., 88., 89.), Molnár G. (91.)

kiállítva: Bán (Komárom) 89. percben

Az első félidőben a bátran játszó komáromi csapaton nem igazán találta a fogást a csornai együttes. Mindkét fél előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, gól azonban nem született. A 18. percben Bakura szép cselsorozata után Geri becsúszva még szerelni tudott, ám a labda így az üresen álló Gulyás elé került, akinek lapos lövését bravúrral védte lábbal Lőre. Fél óra elteltével Sarus szögletét a berobbanó Fehér nagy helyzetben 4 méterről csúnyán a kapu fölé fejelte.

A második játékrészre egy teljesen más Csorna jött ki, ami 3 perc elteltével gólban is realizálódott. Dorogi játszott össze Gállal, majd előbbi ügyesen maga elé tette a labdát és 10 méterről ballal a bal sarokba lőtte azt. 1-0. Az 55. percben Horváth A.-t buktatták a komáromi térfél közepén, a csornai középpályás szemfülesen, gyorsan elvégezve a szabadrúgást Dorogi elé tálalt, aki betört a büntetőterületen belülre és éles szögből a jobb sarokba vágta a játékszert. 2-0. A 71. percben Véghelyi szöktette a jobb oldalon felfutó Dorogit, akinek élesen középre lőtt labdájáról centikkel maradt le Maidics. Az utolsó 5 percben valóságos gólfesztivált rendezett a Csorna. Előbb a 88. percben Gál lapos centerezése után a védőkről lecsorgó labdát Dorogi a bal felső sarokba pörgette (3-0), majd Gál nagy bedobása után Maidics törhetett kapura, ám a 16-oson belülre érve Bán buktatta. A komáromi védő a kiállítás sorsára jutott, a büntetőt pedig Dorogi a kapus kezét érintve a bal felső sarokba rúgta. Mesternégyes! 4-0. Maradt még egy gól a hosszabbításra is, ekkor Gál ugratta ki Molnár G.-t, aki kissé balról a kapus mellett a bal alsó sarokba gurított. 5-0.

Összességében kiegyensúlyozott első félidőt követően, a második 45 percben mutatott gólra törő játékával a Csorna magabiztosan győzelmet aratott.

jók: Dorogi, Jakab, Geri, Véghelyi, Gál illetve Bán

Varga Péter: Jól futballoztunk a második félidőben és a gólzáporos győzelmünket remélhetőleg súlyos balesetet szenvedő játékosaink is örömmel veszik.

Ján Machata: Jó első játékrész után elszórakoztuk a második elejét, s az első félidőben kihagyott helyzetek után a hazaiak kihozták a minimumból a maximumot.

Kapcsolat velünk

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon/fax: 96/261-353
csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

Facebook