Győzelem a Kapuvár ellen!

DSC05715

Fordulatos mérkőzésen, 92. percben szerzett találattal megérdemelt győzelmet aratott a Csorna az ősi rivális Kapuvár ellen.

Jobban kezdte a Csorna a mérkőzést, Balogh bombájával és Böcskey  büntetőjével 2-0-s előnnyel mehetett csapatunk szünetre. A második félidőben szinte a semmiből villantott a Kapuvár, 13 perc alatt Tar és Horváth Kevin révén egyenlített a Kapuvár. Innentől lett igazi rangadó hangulata az összecsapásnak. A bekapott gólok után nem esett össze a Csorna, jól kontrolálta a történteket. Már-már a büntetőrúgásokhoz készülődhettek a felek, amikor a 92. percben a játékvezető sípja megszólalt és a büntető pontra mutatott. Az ítéletvégrehajtó ezúttal Füleki Norbert volt, és küldetését sikeresen teljesítette.a. Köszönjük szép számú közönségünk támogatását, reméljük a szombaton 17 órakor kezdődő Nyúl elleni hazai mérkőzésen sem lesz ez másképp!

Ozoróczi Gábor: - 11 nap alatt 4 tétmérkőzést játszott a csapat és mindegyiket megnyertük és ezért is nagy gratuláció a srácoknak. A mai mérkőzésen voltak jó és kevésbé jó periódusaink. Az első félidőben a szerzett találatok mellett több gólt is szerezhettünk volna, de kapkodtunk a végjátékban. A második félidő elején könnyelműek voltunk, de nagyon jól reagált a csapat a gyorsan kapott gólokra és végig kézben tartottuk a mérkőzést, aminek az eredménye az utolsó percben szerzett győztes találat. Gratulálok a srácoknak!

MOL Magyar Kupa Megyei selejtező – 3. forduló
Csornai SE – Kapuvári SE 3-2 (2-0)
Csorna, 350 néző
Jv.: Móri Tamás

Csorna: Soós – Szamosi, Papp R., Kovács-Galavics, Horváth A., Füleki (Szalai 46.), Visy D., Visy B., Balogh Á., Böcskey, Füleki
Vezetőedző: Ozoróczi Gábor

Kapuvár: Gyürü – Horváth P., Simon M., Müller, Győrvári, Kelemen (Bata 13.), Szakács, Baranyai, Fekete D. (Böcskör 27.), Tar, Horváth K.
Vezetőedző: Balog Zoltán

Gólszerzők: Balogh Á. (21.), Böcskey (39.-bünt.), Füleki (92.-bünt.) ill. Tar (52.), Horváth K. (58.)

Hajrá Csorna!

Kapcsolat velünk

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon/fax: 96/261-353
csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

Facebook