Hévíz 150 néző, vezette: Tóth R.

Hévíz: Szabó A. - Herbály, Sipos, Czafit, Fisli, Puhalák, Rácz, Kovács R., Pandúr (Kovács G.), Békési (Horváth), Vida (Keszthelyi)  vezetőedző: Damina László

Csorna: Lőre - Simita, Szigeti (Nagy Szilárd), Fehér K., Csonka, Dorogi, Véghelyi, Kiss M. (Kiss A.,), Molnár G., Nyerges, Gál B. (Maidics)  vezetőedző: Varga Péter

gólszerző: Puhalák (50.)

Jobban kezdte a mérkőzést a Csorna, ennek ellenére az első lehetőség a hazaiak előtt adódott negyedóra játék után, ekkor egy szöglet utáni kavarodás végén Czafit közelről Lőre kezei közé lőtt. Nem sokkal később Véghelyi próbálkozott 25 méterről, lövése kevéssel szállt a kapu fölé. A 30. percben egy nagy hévízi bedobás után lecsorgó labdát Békési 5 méterről továbbította kapura, de Lőre reflex mozdulattal a kapu fölé ütötte a játékszert. A sarokrúgást Pandúr tekerte középre, a berobbanó Puhalák nagy helyzetben fejelt fölé. A 38. percben Dorogi szélről élesen kapu elé tekert szabadrúgásáról három csornai játékos is csupán centikkel maradt le.

A második félidőt támadószellemben kezdte a hazai együttes, aminek hamar meglett az eredménye. A 47. percben még Békési 16 méteres lövését Lőre vetődve oldalra ütötte, ám 3 perccel később már vezetést szerzett a Hévíz: csornai labdavesztést követően Békési tálalt Puhalák elé, aki a labdaátvétellel becsapta védőjét, majd 18 méterről ballal a jobb felső sarokba bombázott. 1-0. Az 57. percben Pandúr éles szögből a rövid alsó sarkot vette célba, ám Lőre lábbal hárított, a kipattanó pedig egy csornai védő testéről vágódott oldalra. Ennél a helyzetnél Szigeti súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, helyét a hosszú idő után visszatérő Nagy Szilárd foglalta el. A 62. percben Molnár G.-t vágták fel a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. Dorogi állt a labda mögé, ám a jobb kapufa mellé lőtt. Az utolsó fél órában kapuja elé szorította ellenfelét a Csorna, a 68. percben Simita beadását Kiss M. 15 méterről dropból nem sokkal vágta fölé, majd a 80. percben Simita visszagurítását követően Nyerges előtt adódott egyenlítési lehetőség, de lapos lövésére bravúrral ért le a hévízi kapus. A hazaiak hősiesen védekeztek az utolsó percekben, s a hosszabbításban Keszthelyi révén újabb gólt szerezhettek volna, Lőre azonban lábbal nagyot védett.

Összességében remek iramú mérkőzést láthatott a publikum, amelyen a több sebből vérző Csorna mindent megtett legalább az egyik pontért, ám a szervezetten, jól futballozó Hévíz kis szerencsével, de semmiképp sem érdemtelenül szerezte meg a 3 pontot.

jók: mindenki illetve Lőre, Fehér K., Kiss M., Molnár G.

Damina László: Az elmúlt hetekben tőlünk elpártoló szerencse ma mellettünk volt, s egy döntetlen szagú mérkőzésen nekünk kedvezett.

Varga Péter: Korrekt és magas színvonalú játékvezetés mellett csapatom tette a dolgát becsülettel, de a mérkőzés fordulópontjaiból nem mi jöttünk ki győztesen, így gratulálok hévízi edzőkollégám csapatának.