Nagykanizsa 200 néző, vezette: Gaál

NTE: Freischmid - Kotnyek, Baranyai, Cserfő, Szép, Rieger (Petanovics), Bozsoki, Nagy T., Babati, Horváth G., László R. (László L.)  vezetőedző: Koller Zoltán

Csorna: Lőre - Nagy Szabolcs, Jakab Á., Fehér K. (Nagy Szilárd), Csonka, Dorogi, Horváth A., Véghelyi (Kiss M.), Molnár G., Sarus (Maidics), Gál B.  vezetőedző: Varga Péter

gólszerző: László R. (73.)

Katasztrófális talajú pályán rendezték a mérkőzést, melynek első komoly lehetősége a csornai együttes előtt adódott a 13. percben, ekkor Horváth A. egy tetszetős támadás után csupán centikkel tévesztette el a felső sarkot. A nagy fölényben játszó Csorna rengeteg szögletet végezhetett el, a labda szinte kizárólag a kanizsaiak térfelén pattogott, de a lelkesen védekező hazaiak állták a rohamokat. A 35. percben Csonka sokadik jó beadása után Dorogi nagy helyzetben lőtt fölé. Pár perccel később jegyezhettük fel az első komolyabb hazai próbálkozást, amikor Horváth G. nem sokkal lőtt mellé.

A 60. percben Horváth G. fejesét óriási bravúrral hárította Lőre. 10 perccel később Gált a 16-oson belül egyértelműen lerántották, a játékvezető sípja azonban néma maradt. Az eset komolyságát jól jelzi, hogy a hazai drukkerek szerint is büntetőnek kellett volna következnie. A 75. percben egy kapu előtti kavarodás után László R. góljával megszerezte a vezetést a Nagykanizsa. Ezután a csornai együttes mindent megtett az egyenlítés érdekében, az utolsó 5 percben 4 ziccere is volt, ám az egész mérkőzésen jól védő Freischmid eszén nem sikerült túl járni.

A csornai csapat számtalan lehetőséget alakított ki a 90 perc folyamán, de az utolsó passzokba vagy a befejezésekbe rendszerint hiba csúszott, amit a lelkesen futballozó Nagykanizsa a hajrában szerzett góllal büntetett és otthon tartotta a 3 pontot.

jók: Freischmid, Bozsoki, Nagy T., Horváth G. illetve Csonka, Véghelyi, Molnár G.

Koller Zoltán: Változatos, jó mérkőzésen a Csorna dominált az első játékrészben. A második félidőben feljavultunk és úgy érzem megérdemelten nyertünk.

Varga Péter: A futball törvénye, hogyha a csapatom egy szezonra való helyzetet hagy kihasználatlanul, akkor az ellenfél egy jól eltalált lövéssel eldönti a mérkőzést. Hozzáteszem nem érdemtelenül.