Labdarúgó csapatunk szombaton 18:00-kor a Győri ETO ellen kezdi meg az NBIII-as szezont. Bognár Zsolt edző dicsérte csapata hozzáállását és elmondta, hogy ha sikerül betartani a taktikai utasításokat, akkor okozhatunk meglepetést a győri csapatnak.

- Csapatunk jelentős átalakuláson esett át a nyár folyamán, de sikerült úgy igazolnunk ahogy elterveztük – kezdte Bognár Zsolt a csornaise.hu-nak. – A felkészülés jól sikerült, a játékosok nagyon jól dolgoztak végig. Ha a csapat hozzáállása olyan lesz mint eddig, valamint betartják a taktikai utasításokat is, akkor szép szezon elé nézhet a Csorna. Ehhez azonban szerencsére és a sérülések elkerülésére is szükségünk lesz. A héten felkészülünk az ETO-ból, de természetesen a két csapatnak teljesen más céljai vannak. Ugyanakkor mi nyerni szeretnénk Győrben és erre képesnek is érzem a csapatot.

A Csornai SE szombaton 18 órakor a Győri ETO vendégeként lép pályára az ETO Parkban. A mérkőzésre 500-1500 Ft-os jegyárakon lehet belépőt váltani. Korábbi cikkünkben megismerheti az újjáalakult Győri ETO-t.

Hajrá Csorna!

Fotó: Járeb Jutka