Szombaton a sereghajtó Veszprém otthonába látogat sérülésekkel tizedelt csapatunk, melynek így is csak a győzelem lebeg a szeme előtt.


Hannich Péter: - A tíz forduló alatt szerzett 22 pontunk arra engedett következtetni, hogy az Ajka elleni hazai mérkőzésen pontjaink száma gyarapodni fog. Sajnos különböző körülmények (sérülések, piros lap, stb...) nehézzé tették dolgunkat, ezzel nem is tudtunk megbirkózni.  A héten elvégzett munka után úgy érzékelem, hogy  a vereséget már sutba dobtuk. A két csapat tabellán elfoglalt helyezését nézve biztos győzelemre gondol mindenki. A hazai csapat az ősz összes eddig lejátszott hazai találkozóját albérletben játszotta nem sok sikerrel, ám a múlt heti Érd elleni  első veszprémi mérkőzés ( 1-2 ) azt mutatja ,hogy a szombati találkozón maximális koncentrációra  és küzdeni tudásra lesz szükségünk a jó eredmény érdekében. A munkánkat továbbra is sok sérülés nehezíti, ennek ellenére felvértezve utazunk Veszprémbe, csakis a győzelem lobog játékosaim fejében, biztos vagyok benne ,hogy mindent alárendelnek a három pont érdekében.

Sérülések területén Weitner vádli beszakadása nem jött rendbe, mellette Simon és Nagy boka-, Folmer ágyék-, Császár derék problémákkal bajlódik, Czanik pedig két napig lázas beteg volt. Babics eltiltása lejárt, míg Litresics végig dolgozta a hetet csakúgy, mint a nyolc hete megsérült Dávid és Bognár is, ám játékra még egyikük sem kész.

NBIII Nyugati csoport, 12. forduló
VSL Veszprém - Csornai SE
2016.10.22 - szombat 14:30
Játékvezető: Derdák Marcell

Hajrá Csorna!