Bár a játék nagy részében a Csorna teljesen egyenrangú ellenfele volt az ETO-nak, de a győriek megbosszulták a csornai játékosok párperces kihagyásait, így csapatunk háromgólos vereséget szenvedett.

Nagy esőzések ellenére a rendezők minden megtettek, hogy mérkőzést rendezhessenek Csornán. Bár azt nem lehet mondani, hogy ideális futball körülmények voltak, de mindkét csapat játékosai nagyot küzdöttek és helyenként színvonalas játékot is produkáltak.

Az első gólig a 29. percig kellet várni, ekkor Magasföldi szabadrúgásból 20 méterről csavarta jobb alsóba. (0-1) Az első játékrészben több gól nem esett, a Csorna egyenrangú ellenfele volt az ETO-nak. A második félidő elején, viszont úgy tűnt, mintha a Csorna az öltözőben maradt volna. A 48. percben egy lepasszolt labdára Vadász érkezett és 16 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot. (0-2) Alig 7 perccel később az ETO növelte előnyét. Az 55. percben Kabát okosan Gyagya elé passzolt, aki takarásból a hálóba csavart (0-3). Ezzel be is állította a végeredményt.  Jövő hét vasárnap a Csorna a Honvéd II. csapata ellen javíthat.

Urbán Flórián: - Játékban egyenrangú ellenfelei voltunk az ETO-nak, viszont olyan nagy egyéni hibákat vétettünk, melyet az ellenfél kíméletlenül kihasznált.  

Bekő Balázs: - Iszonyat nehéz körülmények között maximálisan koncentráltan szép futballt játszottunk, úgy gondolom, teljes mértékben uraltuk a meccset és magabiztosan szereztük meg a 3 pontot.

NBIII. Nyugati csoport – 15. forduló
Csornai SE – ETO FC Győr 0-3 (0-1)
Csorna, 400 néző
Játékvezető: Szilasi Szabolcs

Csorna: Sánta – Bognár, Császár, Füredi, Csikós, Dávid (Babics 71.), Serfőző, Simon (Folmer 46.), Weitner, Kelemen (Litresics 60.)
Vezetőedző: Urbán Flórián

ETO: Kunsági – Vadász, Gyagya. Nagy, Kiliti, Kulcsár (Illés 78.), Pongrácz (Szalai 86.), Magasföldi (Rácz 80.), Beliczky, Kabát, Zamostny
Vezetőedző: Bekő Balázs

Gólszerzők: Magasföldi (29.), Vadász (48.), Gyagya (55.)

 

 

Kép: eto.hu