Nem sikerült javítani a Honvéd ellen sem, bár a második játékrészben mezőnyfölényt alakított ki a Csorna, de ez meddőnek bizonyult és 3-1-es vereség lett a vége.


A találkozó 3. percében a 16-oson belül Dávid buktatta Zsótért, a megítélt 11-est Márton a bal alsó felé lőtte, amit Sánta nagy bravúrral védett, de a kipattanót követően Kabangu lövése után már ő is tehetetlen volt. (1-0) Két perccel a játékrész vége előtt egy félpályás labdavesztést bosszult meg a Honvéd. Lukács egyedül vitte végig a kontraakciót, mely végén a kapuba bombázott. (2-0) A második félidőben hiába birtokolta többet a Csorna a labdát, veszélyesebb helyzeteket mégis a Honvéd alakított ki és a 82. percben Kabangu növelte a Honvéd előnyét. Első próbálkozását Sánta bravúrosan hárította, de másodszor már túl járt az eszén a Honvéd légiósa és a röviden elgurította a kapus mellett. (3-0) A hosszabbításban azért a szépítés összejött a Csornának, Bognár beadását császár fejelte a kapuba. (3-1) Mindenképp fontos kiemelni, hogy egy saját nevelésű, fiatal tehetség is bemutatkozott csapatunkban, a 85. perceben a még csak 16 éves Németh Balázs váltotta Simont.
Jövő héten hazai környezetben a Sárvár ellen javíthat a Csorna!

Gálhidi György: - Jó mérkőzésen fontos győzelmet arattunk.

Urbán Flórián: - A 3. percben megítélt 11-es sajnos döntőnek bizonyult a mérkőzés végkimenetele szempontjából. Dolgozunk tovább és várjuk vissza sérültjeinket, eltiltottjainkat!

NBIII. Nyugati csoport – 16. forduló 
Budapest Honvéd II. – Csornai SE 3-1 (2-0)
Budapest, 150 néző
Játékvezető: Csonka Bence

Honvéd II: Vajda- Bíró, Fehér, Palmes, Máté, Márton (Rózsahegyi 67.) Göblyös, Lukács, Toth (Bìró 76.) Kabangu (Tóth 82.), Zsótér
Vezetőedző: Gálhidi György

Csorna: Sánta – Litresics (Nagy 46.), Bognár, Császár, Füredi, Babics, Dávid (Csikós 62.), Serfőző, Simon (Németh 85.), Weitner, Folmer
Vezetőedző: Urbán Flórián

Gólszerzők: Kabangu (4.,82.), Lukács (43.) ill. Császár (90+1) 


Hajrá Csorna!