Fontos mérkőzésen, Serfőző góljával 1-0-ás győzelmet aratott a Csorna a Kaposvár együttese felett.

Mindkét csapat számára fontos volt ez a mérkőzés, és ez látszott a játékosok hozzáállásán is. Kezdetben kiegyenlített játékot hozott a találkozó, majd szép lassan a Csorna felülkerekedett ellenfelén és egyre több helyzetet alakított ki. A 72. percben a sok próbálkozásnak meg is lett az eredménye. Jobb szélen Serfőző ugrott ki és egy kaposvári védőt kicselezve már nagy helyzetbe került, amit nem hagyott kihasználatlanul és a jobb alsóba lőtt. (1-0)
Jövő héten a Csorna a Komárom otthonába látogat a pontokért!

Bognár Zsolt:
- Amit a sors elvett a Vidi II ellen, azt most vissza adta. Azt kértem a játékosoktól, hogy játszanak úgy, ahogy egy hazai pályán illik. Maximálisan elégedett vagyok, ez igazi csapatmunka volt, egy jó erőkből álló Kaposvár ellen arattunk győzelmet.

Artner Tamás: - Mindkét csapat győzelemre játszott és sok helyzetet alakított ki, úgy gondolom, ma a szerencsésebb együttes szerezte meg a 3 pontot.

NBIII Nyugati csoport – 21. forduló
Csornai SE – Kaposvári Rákóczi 1-0 (0-0)

Csorna - 200 néző
Játékvezető: Jakab Géza

Csorna: Sánta - Litresics, Császár, Nagy, Füredi, Kelemen, Kerékgyártó (Kantó 91.), Czanik, Serfőző, Simon (Fehér 88.), Szabó (Csikós 63.)
Vezetőedző: Bognár Zsolt

Kaposvár: Gőcze - Nagy, Lakatos (Jovánczai 17.), Pintér (Kertész 73.), Hadaró, Ludánszki, Vadas, Szakály, Hujber (Mayer 60.), Nagy K., Kollega
Vezetőedző: Artner Tamás

Gólszerző: Serfőző (72.)