Alacsony színvonalú mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott egymással a Komárom és a Csorna együttese. Pedig a találkozón csapatunk büntetőt is kapott, de ezt nem sikerült értékesíteni.

Az első játékrész nem túl sok izgalmat hozott. Az utolsó 30 percre viszont felélénkült a játék. A 87. percben Weitnert buktatták a 16-oson belül és a Csorna 11-eshez jutott, amivel eldönthette volna a 3 pont sorsát. A büntetőt maga a sértett végezte el, de Szatmári nagyot védett csakúgy, mint a kipattanót kapura tűző Kerékgyártó próbálkozásánál. Így összességében egy nem túl magas színvonalú mérkőzésnek pontosztozkodás lett a vége. A Csorna legközelebb szombaton az Andráshida együttese ellen javíthat.

Bozsik Péter: - Nem túl magas színvonalú mérkőzésen igazságos eredmény született. Úgy gondolom ez a találkozó nem lesz olyan emlékezetes, mint a Barcelona – PSG összecsapás.

Bognár Zsolt: - Nehéz mérkőzésre számítottam és így is lett! Az első félidőt átaludtuk. de a második félidőben megnyerhettük volna a mérkőzést! Kapott gól nélkül hoztuk le találkozót, ez viszont pozitívum, de a győzelemhez sokkal többet kell tenni!

NBIII Nyugati csoport – 22. forduló

Komárom VSE – Csornai SE 0-0
Játékvezető: Jakab Árpád
Komárom, 200 néző

Csorna: Sánta - Nagy, Császár, Zámbó, Füredi, Kelemen, Csikós (Szabó 67.), Czanik, Serfőző, Weitner, Simon (Kerékgyártó 79.)
Vezetőedző: Bognár Zsolt

Komárom:
Szatmári – Módi, Huszárik, Takács, Kiss (Sipőcz 72.), Katona, Folmer, Szekér (Csonka 81.), Bán, Végh, Hajmási (Solymos 65.)
Vezetőedző: Bozsik Péter