Bár nagy labdabirtoklási fölényt alakított ki a Csorna, veszélyes helyzetekig ritkán jutott. Az első játékrészben, előbb Szabó Bence középtávoli lövésénél kellett Rusáknak résen lennie, majd a 11. percben Szabó szépen indult be a bal szélen és a felfutó Zámbó elé tálalt, aki azonnal célba vette a kaput, de Présinger jó ütemben vetődött elé, így hatástalanította ezt a veszélyes próbálkozást.

A találkozó további részében meddőnek bizonyult a Csorna mezőnyfölénye, nem született gól a találkozón. Szervezett játékával és jó védekezésével, így egy pontot otthon tartott a gyirmóti együttes. A Csorna szombaton a Hévíz együttesét fogadja.

Nagy László: - Nagyon fegyelmezett és agresszív volt a védekezésünk és ennek örülök. A jobb képességű csapatok ellen ugyanis csak így lehet eredményt elérni.

Bognár Zsolt: - Többet birtokoltuk a labdát, de igazi helyzeteket csak az első játékrészben tudtunk kialakítani. A Gyirmót II. teljesen visszahúzódott és stabilan védekezett. Ezért a mérkőzés összképét nézve, igazságosnak mondható a döntetlen eredmény. Ma nem volt több bennünk, de ezt az egy pontot is meg kell becsülnünk.  

NBIII. - Nyugati csoport 30. forduló
Gyirmót FC Győr II. - Csornai SE 0-0
Alcufer Stadion – 150 néző
Játékvezető: Kovács Imre

Gyirmót II: Rusák – Veres M., Lengyel, Présinger, Aranyos, Tóth, Veres Sz., Irmes (Dávid 82.), Kőris, Borkai (Sullivan 73.) – Farkas Z. (Horváth 91.)
Vezetőedző: Nagy László

Csorna: Csorna: Sánta - Litresics, Császár, Zámbó, Nagy, Kelemen, Kerékgyártó (Füredi 73.), Czanik, Serfőző (Simon 60.), Weitner, Szabó 
Vezetőedző: Bognár Zsolt


Hajrá Csorna!