Bár végig küzdött a csornai együttes, de komoly helyzeteket nem tudott kialakítani, az utolsó passzokban mindig hiba csúszott. Nem úgy, mint a 61. percben a vendégek pontrúgásánál. Nyárasdi találatával a fővárosba került a 3 pont.

A 61. percben a frissen beállt Kenesei szögletét Grúz a csúsztatta meg, majd a továbbított labdát Nyárasdi fejelte a kapuba. (0-1)

Bognár Zsolt: - A héten sok betegség hátráltatott minket, ennek ellenére voltak biztató jelek a múlt heti játékhoz képest, de a folytatásban ennél még többre lesz szükség.

Tóth András: - Erős csapatnak tartom a Csornát, arra számítottunk, hogy többet fognak támadni. A mérkőzés nagy részében sikerült irányítanunk a játékot és jobb helyzetkihasználással talán hamarabb is eldönthettük volna a 3 pont sorsát.

NBIII. - Nyugati csoport 2. forduló
Csornai SE – III. Ker. TVE 0-1 (0-0)
Csorna, 250 néző
Játékvezető: Szalai László

Csorna: Lőre – Hajba, Litresics, Kelemen, Füredi, Csikós, Kis Sz., Kerékgyártó (Kelemen 39.), Nehéz (Serfőző 46.), Weitner, Czanik
Vezetőedző: Bognár Zsolt

III. Kerület: Palásthy – Gálfi, Nyárasdi, Grúz, Domonkos, Szűcs L. (Kenesei 60.), Vjacseszláv (Szilágyi 60.), Kaszai, Madarász, Hamar (Móczó 88.), Kiss D.
Szakmai igazgató: Tóth András

Gólszerző: Nyárasdi (61.)


Hajrá Csorna!