Hazai pályán a Pénzügyőr elleni győzelmet követően, ezúttal a bajnokesélyes Ajka ellen tartotta otthon a három pontot a Csorna együttese.

A zöld-fehér csapatok mérkőzésén egyáltalán nem látszott a tabellán elfoglalt pozíciók közötti különbség. A Csorna végig harciasan, fegyelmezetten játszott, aminek ezúttal az eredménye is meg lett. A 38. percben Füredi 25 méterről végezhetett el szabadrúgást, amit nagy erővel, védhetetlenül a bal felsőbe csavart. (1-0) Ezt követően sem állt vissza a Csorna, mindkét fél előtt akadtak még lehetőségek. Összességében a Csorna megérdemelt győzelmet aratott az év utolsó mérkőzésén, ezzel pedig máris előre ugrott a 13. helyre.

Horváth Dénes: - Az edző sok munkával kinyithatja az ajtót, de belépni rajta a csapatnak kell. Ma beléptek rajta a fiúk, hisz egy bajnokesélyes ellen végrehajtották azt, amit a szürke hétköznapokon gyakorlunk.

Rozmán László: - Az égvilágon semmit nem valósítottunk meg abból, amit elterveztünk. Egyértelműen látszott, hogy csak egy csapat akarja nagyon a győzelmet és ez a csapat a Csorna volt.

NBIII. - Nyugati csoport 17. forduló
Csornai SE – FC Ajka 1-0 (1-0)
Csorna, 150 néző
Játékvezető: Tamási Patrik

Csorna: Keserű – Baranyai, Kelemen, Nagy Sz., Füredi, Kis Sz. (Szalai A. 82.), Kerékgyártó, Czanik, Serfőző (Fehér 90.), Simon A., Nehéz (Németh B. 67.)
Vezetőedző: Horváth Dénes

Ajka: Pokorni – Krebsz, Vallejos, Kalász (Szabó T. 57.), Köles, Csemer, Nagy E., Illés (Horváth P. 57.), Nagy M., Major (Pavlitzky 70.), Pákai
Vezetőedző: Rozmán László

Gólszerző: Füredi (38.)
Kiállítva: Krebsz (69.)


Hajrá Csorna!