Az „Év Játékosa” díjat szerző fiataljaink bemutatását tovább folytatjuk. Ezúttal az U14-es korosztályunk tehetséges védőjével Hafner Bálinttal folytatjuk a sort.

A Kerékgyártó Dávid által irányított U14-es együttesünk, kiemelkedő teljesítményt nyújtva a tabella 4. helyén áll. Csapatunk 14 mérkőzésen mindössze 19 gólt kapott, melyben nagy szerepe volt a védelmet irányító Hafner Bálintnak is!

Kerékgyártó Dávid elmondta, hogy nem volt könnyű döntés az Év játékosa választásnál, hisz rengeteg jó egyéni teljesítményt is láthatott szezon közben: - Nagyon nehéz dolgom volt az év játékosa kiválasztásában, hiszen rengeteg kitűnő teljesítmény volt az évben ezért sok mindent mérlegelnem kellett! Mindenkivel meg voltam elégedve! Többek között azért is tettem le Bálint mellett a voksom, mert egész évben nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott edzéseken és mérkőzéseken egyaránt, nagyon nagy szerepe volt abban, hogy ilyen kevés gólt kapott a csapat, remekül irányította a védelmet és segítette ki társait! Nem utolsó sorban az edzések mindegyikén részt vett. Bízom benne, hogy a mentalitása nem változik és ezen az úton megy tovább, akkor további szép sikereket érhet el a labdarúgásban!

Hafner Bálint nem a szavak embere, szűkszavúan értékelt: -  Nagyon jó csapat jött össze, mindenki akarja a győzelmet és segíteni társait. Az összes mérkőzés hatalmas élménnyel ér fel számomra.

Gratulálunk és sikerekben gazdag folytatást kívánunk!