Az utolsó percekben Csepelen szerencsétlenül járt Csorna labdarúgói ezúttal a szezon meglepetéscsapatát, a dobogós Andráshida együttesét fogadják.

Egészen a 2016/17-es szezon tavaszi hazai mérkőzésünkig az Andráshida nagy mumusnak számított, de akkor hazai pályán sikerült legyőzni őket. Ezúttal is valami hasonlóra készül Horváth Dénes együttese. A vezetőedző ezúttal Dénes Zsoltra eltiltás, míg Serfőző Bencére kisebb műtétje miatt nem számíthat.

Vezetőedzőnk nyilatkozatában említette, hogy a cél: Menekülés a győzelembe! Egyszer a Pénzügyőr elleni találkozó előtt már nyilatkozott ilyet, akkor 4-2-es győzelemmel jöhettünk le a pályáról.

Horváth Dénes: - Csepelen az ellenfélen kívül az időjárással és a hölgy játékvezető rutintalanságával is meg kellett küzdenünk. A csapatot dicséri, hogy így is közelebb álltunk a győzelemhez. A Kaposvár után ismét egy dobogós- Andráshida- következik. Dénes Zsolt kapus eltiltás, Serfőző Bence csatárunk pedig műtét miatt fog hiányozni. Taktikánkat röviden egy régi sportos film címével tudnám összefoglalni: Menekülés a győzelembe!

NBIII. - Nyugati csoport 20. forduló
Csornai SE – Tarr Andráshida SC
2018. március 24. – szombat 15:00
Játékvezető: Bodzay Áron

Hajrá Csorna!

Kép: kisalfold.hu