Nehéz szezont tudhat maga mögött a Csornai SE NBIII-as felnőtt labdarúgó csapata. Az idényben két edzőváltáson is áteső gárda a 2016-os feljutást követően ismét a megyei I. osztályban szerepel a következő szezontól. Az utánpótlás labdarúgásban viszont szép sikereket ért el a CSSE. Az egyesület elnökével, Családi Jánossal beszélgettünk a szezonról, a felnőtt csapatról, a jövőképről és az utánpótlásról.

A szezon elején a sajtóban felröppent hírek szerint Ön azt mondta, hogy bajnokságot nyerhet a csapat, ehhez képest a tagságot nem sikerült megőrizni.

 - A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben én azt mondtam, hogy a keret nem változott az előző idényhez képest, és alkalmas lehet akár komolyabb célokra is. Az csak egy újságírói fogás volt, amivel a cikket fel lehetett vezetni, hogy bajnok is lehet a Csorna. Ha egy csapat elindul a bajnokságban, értelemszerűen kitűz maga elé egy elérendő célt, aminek olyannak kell lennie, amiért érdemes küzdeni és dolgozni. Szerintem nem lehet úgy nekiállni egy szezonnak, hogy csak a kiesést kerüljük el.

Az elmúlt évben több edző is megfordult a csapatnál. Mi volt az oka az edzőkeringőnek?

- Nézze, elég csak a magyar válogatottra gondolni, hányadik kapitányát „szaggatja” el. Szezon közben nem lehet egy egész csapatot lecserélni, ha az együttes nem az elvárható szinten teljesít. Egy megoldás jöhetett szóba, mégpedig egy új edző kinevezése, és azt gondolom, hogy mindegyik váltás meg is hozta a pillanatnyi eredményeit, csak egyik sem bizonyult hosszú távúnak. Bognár Zsolttól Horváth Dénes vette át a csapatot, és edzőségének közepe táján szerzett is pontokat a csapat, viszont később ellaposodott a játék és a pontok se jöttek. De ugyanez elmondható az őt váltó Takács Gáborról is, az utolsó három fordulóban nem sikerült pontot szerezni vele sem. A második edzőváltás után úgy gondoltam, hogy nem lehet egyből az új szakvezető nyakába varrni az egész történetet, éppen ezért vártam a kinevezésével addig, amíg a csapatot nem tudtam úgy lelkiekben összeszedni, hogy ők is érezzék, tudnak még sikereket elérni ebben a bajnokságban. Fontos, hogy valaki sikerrel tudjon bemutatkozni, éppen ezért telt el másfél-két hét az új edző kinevezéséig. Akkor akartam átadni a csapatot, amikor láttam, hogy a játékosokban is van annyi tűz, küzdeni akarás, ami garantálja a sikerélményt. Ez sikerült is, viszont a bajnokság végére ismét leeresztett a csapat és ennek az okait meg kell fejtenünk, hogy miért történt ez mindhárom edző esetében.

Távoztak játékosok is, pl. Weitner Ádám aki a csapat egyik legjobb góllövője volt.

Weitner 2017 áprilisáig valóban rugdosta a gólokat, de ez később már sajnos nem sikerült neki. Ádám távozásának két oka volt, az egyik, hogy a teljesítménye jelentősen visszaesett, a másik pedig a morális problémák voltak, ami miatt mindenképp meg kellett lépni az ő elküldését.

Hogy élte meg a stáb és a csapat, hogy nem sikerült bennmaradni az NBIII-ban?

Mindenkinek nehéz volt megélnie. Engem is rosszul érintett, egy hétig nem is tudtam gondolni a futballra. Viszont érdemes megnézni a mostani NBIII-as csoportbeosztásokat, Csorna volt a legkisebb település, aki ebben a csoportban szerepelt. A többi klub vagy lényegesen nagyobb település, vagy pesti kerületek csapatai. Utólag azt hiszem, talán erőn felül vállaltunk ezzel a kétévnyi harmadosztályú szerepléssel. A későbbiekben mindenképp át kell gondolni, mennyire vállalható ez egy ekkora településnek, hiszen az önkormányzat, mint legnagyobb támogató mellett, sajnos nem nagyon vannak olyan szponzorok, akik komolyabb összeggel állnának a csapat mellett.

Ezek tükrében a feljutás lesz a cél a következő szezonban?

Én a bajnoki címet tűzném ki célul, mivel a megyei bajnokságban meghatározó csapat kell legyen a Csorna. Azt, hogy ez NBIII-as tagsággal is párosul-e, majd akkor kell eldönteni, ha elértük ezt a célt. Az elvárás az lenne, hogy mindenképp ott legyünk a tabella elején, bízom benne, hogy ez sikerül is.

A kiesés következtében hogyan alakulhat át a keret? Lesznek érkezők, távozók?

Mindenképp a csapat tagja marad jövőre is Dénes Zsolt, Litresics Levente, Kerékgyártó Dávid, Serfőző Bence, Papp Richárd, Nagy Szabolcs, Lőre Pál, és Csikós Sándor. A kiesésnek az előnye az, hogy bátrabban nyúlhatunk a csornai sajátnevelésű fiatalokhoz. Hat ilyen labdarúgó is csatlakozhat a felnőtt kerethez. Olyan embereket próbáltunk keresni, akikre érzelmileg is hat az, hogy a Csorna fenőt csapatában játszhatnak és a tehetségük, tudásuk is megvan hozzá. Horváth Attila, Stift Máté, Bolla Patrik, Németh Balázs, Kiss Martin, Csigó Bence mind olyan fiatal tehetséges labdarúgók, akik még az u19-es csapatban is szerepelhetnek. Szintén csatlakozik az u19-ből kiöregedő Baranyai Márk a kerethez.

Várható-e más csapatból érkező tapasztalt játékos?

Két-három igazolást tervezünk, melyek heteken belül el fognak dőlni. Posztokra szeretnénk igazolni, mindenképp egy-egy támadót, középpályást és védőt szerződtetnénk.

Mint említette bátran nyúlnak az utánpótláshoz. Milyen sikereket tudott elérni az egyesület?

Igen, fontosnak tartom elmondani, hogy sokan csak a felnőtt labdarúgó csapatról beszélnek, holott rajtuk kívül közel 320 tagja van az egyesületnek. A CSSE leginkább az utánpótlás nevelésről szól. Labdarúgásban u7-től egészen u19-ig összesen 9 korosztály működik, - vannak olyan korosztályok ahol több csapattal dolgozunk - emellett női felnőtt és utánpótlás csapat, női kézilabda, cselgáncs, karate és sakk szakosztály is működik. Ha csak a fociról beszélünk, akkor a női u16-os csapatunk az NB1 Észak-nyugati csoportjában bronzérmes lett, míg a fiúknál az u17-es és az u19-es csapat is harmadik helyezést ért el az NBIII. Észak-nyugati csoportjában.

A felnőtt csapat kiesése befolyásolja az utánpótlás csapatok szereplését?

Nem, ez teljesen külön van bontva az egyesületünknél. Az utánpótlás nevelés a labdarúgást tekintve országos alközpontként működik az ETO, mint regionális központ égisze alatt csakúgy, mint a Mosonmagyaróvár, a Sopron, a Komárom, a Gyirmót és a Pápa. Ezekben az alközpontokban a gyerekeknek ugyanazt a képzést kell kapniuk, ezt azért találta ki az MLSZ, hogy 14 éves korig ne kelljen a kicsiknek vándorolniuk.

Az ETO-val létező együttműködés miatt érkezhetnek játékosok Győrből?

Az ETO-val évek óta van együttműködésünk, aminek keretében mi is adunk játékosokat, főleg az utánpótlásba. Ha van az ETO-ban olyan játékos, akiket közösen kinézünk, tehát ha ők is és mi is alkalmasnak találjuk arra, hogy Csornán focizzanak, akkor természetesen érkezhet.

Visszatérve a tavalyi NBIII-ra. Hol volt a CSSE költségvetése a többi csapatéhoz képest?

Ha különvesszük a felnőtt csapatot az utánpótlástól, akkor azt tudom mondani, hogy körülbelül a helyezésünknek megfelelő helyet foglaltuk el költségvetésben.

Az elmúlt években több fejlesztés is végbement a sporttelepen. Kevés ilyen jó pályával és infrastruktúrával rendelkező csapat fog Csornára látogatni.

Sok olyan település van, ahol messze nincs olyan sportélet, mint Csornán. Az elmúlt években sokat fejlődött az infrastruktúra, két 100 fős fedett lelátó került elhelyezésre, egy a centerpályánál, egy pedig a korábban megépült műfüves pályánál. A licence előírásoknak megfelelően kerítés került a pálya köré, ami mellé végig járdát építettünk, hogy ne kelljen a szurkolóknak a sárban közlekedni és szurkolni. A főlelátón székek lettek elhelyezve, telepített öntözőberendezés került a pályára, kibővítettük az öltözőépületet, átadásra került a nézőtéri vizesblokk, elkészült a világításkorszerűsítés és beszerzésre kerültek a center és a műfüves pálya karbantartására szolgáló gépek. A közeljövőben gyepcsere is a tervek között szerepel. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben alközponti működésünket meg akarjuk tartani, úgy az elkövetkezendő két évben szükség lenne még 2 füves nagyméretű pályára, ugyanis a képzési központ feltétele a 3 füves és egy műfüves pálya megléte.


rabakozszive.hu