Nyomtatás
PDF
05
júl.

Sikeres a csornai sakkszakosztály!

Írta: Baracskai Ádám on 2018 július 05.


Egyre nagyobb sikernek örvend a Csornai Sportegyesületen belül a sakkszakosztály. Ezúttal a szakosztály vezetőjével Kovács Ritával beszélgettünk.

 „A sakk nem csupán egy üres szórakozás, számos nagyon értékes tulajdonsága van az elmére, használat során az emberi életet utánozza, mert az élet egyfajta sakk.”

Benjamin Franklin

Kovács Rita: - A játékkal igazán akkor kezdtem el foglalkozni, amikor Lackó fiam megtanulta az alapokat, és tovább kellett volna lépnie. Kapuváron volt csak lehetősége sakkozni, oda viszont eléggé fárasztó volt a bejárás. Győrben ebben az időben indult el a sakkpedagógus képzés, ahová jelentkeztem, és egy év múlva megkaptam a sakkpedagógusi minősítésem. Az első sakkcsoportom a nappalinkban ismerkedett meg a játékkal, de egy-két hónapon belül annyian lettünk, hogy kinőttük a lakást. Egy évig a Grande Pizzéria biztosított helyet a foglalkozások számára. Három évig tanítottam a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskolában, ahol első évben szakkör szinten jelent meg a sakk, két évig pedig fakultatív tantárgyként ismerkedhettek meg ezzel a játékkal a gyerekek. De voltak olyanok, akiknek a heti egy szakkör/tanóra nem volt elég, többször igényelték volna a foglalkozásokat. Valamint voltak érdeklődők a környező településekről is. Ekkor merült fel bennem annak a gondolata, hogy ki kellene terjeszteni a sakkoktatást városi szintre is. Családi János örömmel fogadta a kezdeményezésemet, és már két éve ismét működik Csornán a Sakk Szakosztály. A sakkozók létszáma 20 körül mozog, a legfiatalabb játékosunk hat éves.

Mekkora népszerűségnek örvend a sakk a mai világban, ahol nagyon sok elszívó erő van a gyerekek számára?

- A sakk népszerűségét mutatja, hogy világszerte mintegy 600 millióan ismerik és játsszák. A legtöbben úgy tekintik, mint a szabadidő eltöltésének egyik meglehetősen elterjedt formáját. Sokan egyenesen a sakk négy fő funkcióját említik: sport, játék, tudomány és művészet egyszerre. Arról is mindenki meg van győződve, hogy a sakkozás jótékonyan hat az értelmi képességek, mindenekelőtt a megértést és a problémamegoldást biztosító gondolkodás fejlődésére.

Mire nevel a sakk?

A becsületességre, a következmények vállalására, önuralomra, gyors megítélésre és döntésre, felelősségérzetre, versenyszellemre, a versenytárs tiszteletére, kitartásra, önbizalomra, a kudarcok elviselésére, rendszeres és pontos munkavégzésre, fegyelmezett viselkedésre, a szabályok, normák és törvények tiszteletben tartására.

Mit fejleszt a sakk?

Az analizáló és szintetizáló képességet, emlékezőtehetséget, elvont (absztrakt) és logikus gondolkodást, a megosztott figyelem képességét, az összefüggések felismerésének képességét, az összpontosítás képességét, kreativitást, elvonatkoztatási és általánosítási képességet, problémaérzékenységet, a módszeres és hatékony gondolkodást, a tanulási képességet.

A sakk megtanít arra, hogy tanulás nélkül nem lehet fejlődni, az ellenfelet nem szabad lebecsülni, a nehéz vagy kritikus helyzetekből is ki lehet jutni, az egyes problémákra számos megoldást lehet találni, nem szabad a harcot az első sikertelenségnél feladni, a problémamegoldást ismételten újra kell kezdeni, a vereséget is el kell viselni, a szabályokat kötelező módon be kell tartani. A sakkot tehát fontos személyiségfejlesztő eszközként is számon tarthatjuk.

Mire vagy a legbüszkébb mióta Csornán a gyerekkel foglalkozol?

Ha azt látom, hogy egy kisgyerek örömmel ül le a sakktábla mellé játszani, az igazán nagy büszkeséggel tölt el. Fantasztikus kitartás és a játék nagy szeretete kell ahhoz, hogy valaki egy hét-kilenc fordulóból álló sakkversenyen elinduljon, és akkor is tovább játsszon, ha esetleg nem nyer partit. Mert bizony az első sakkversenyeken ez is előfordul. A tanítványaim a játék öröméért sakkoznak, és természetesen bosszantja őket a vesztes parti, de emelt fővel viselik, és tanulnak a hibáikból. Úgy gondolom, mivel nincs rajtuk az a teher, hogy nyerni bármi áron, felszabadultan játszanak és ennek köszönhetően hozzák a jobbnál-jobb eredményeket. Nagyon büszke vagyok a szülőkre is támogatásukért, lelkesedésükért. Nélkülük nem menne.

Milyen versenyeken voltatok az évben és milyen sikereket értetek el?

Rendszeres résztvevői vagyunk  a Szimultán Sakkegyesület által szervezett sakkversenyeknek, jelen vagyunk a megyei Diákolimpián ( az idei évben egyéniben 2 aranyérmet szereztek a gyerekek, csapatban pedig a fiúk második helyezést értek el), országos megmérettetéseken is szépen szerepelnek  sakkozóink, és van olyan játékosunk, aki már kinőtt minket, és a Széchenyi Egyetem csapatában sakkozik. Havonta egy sakkversenyen biztosan ott vagyunk. Csornának már neve van az ifjúsági sakk hazai mezőnyében.

Melyek lehetnek a jövőbeli célok?

Szeptemberben szeretnék összeállítani egy felnőtt csapatot, hogy Csorna indulhasson a megyei sakkbajnokságon, és visszaszerezze régi helyét a megye sakkéletében.  Tervezem egy sakkverseny megszervezését a Sportegyesület és a megyei Sakkszövetség  támogatásával. Nagy álmom, hogy legyen a város parkjaiban néhány sakkasztal, ahol sakkozhat, aki akar. De ami a legfőbb célom: legyen sok-sok sakkozni tudó és szerető gyerek és felnőtt városunkban és a környező településeken. Várok szeretettel mindenkit a sakkedzésekre, akár kezdőről, akár olyan játékosról legyen szó, aki már ismeri a sakk alapjait. Öt éves kortól mindenkinek ajánlom!

 


Adó 1%

Adója 1%-ával kérjük támogassa Egyesületünket!

Adószám: 19882534-2-08


Média ajánlat


Facebook

Kapcsolat velünk

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon/fax: 96/261-353
csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

Hírek hírlevélben

Ha szeretne e-mailben is értesítést kapni a mérkőzésekről, eredményekről, kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre!