Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Csornai SE nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, ennek eredményeképp már 7 saját nevelésű fiatal is a felnőtt kerethez fog tartozni a 2018/19-es szezonban. Ezen rovatunkban ők kerülnek részletes bemutatásra. Ezúttal Baranyi Márkon a sor.

Baranyai Márk fiatalon Csornára került, de tehetségére 14 éves korában a ZTE is felfigyelt, ahol 2 és fél évet töltött, majd az ETO-ban folytatta pályafutását. 2016 augusztusától újra egyesületünk játékosa, ahol már 11 NBIII-as mérkőzésen is magára húzhatta a Csorna mezt. Márk több pozícióban is bevethető, hisz kedvenc posztja a támadó középpályás, de a felnőtt csapatban szerepelt már a védelem szélein is és a középpálya több részén is megtalálta a maga helyét.

Mit adott számodra az egyesület?
- Életem első felnőtt NBIII-as mérkőzését itt játszhattam, ez hatalmas élmény volt számomra. Emellett rutinos magasabb osztályt is megjárt játékosoktól rengeteg tapasztalattal és jó tanáccsal gazdagodhattam. A mai napig hálás vagyok érte, hogy így felkaroltak.

Melyek a rövid és hosszú távú céljaid?
- Nagyon jó érzés, hogy már korábban sikerült bemutatkoznom az NBIII-ban, többször kezdőként is szerepelhettem. Mindent meg fogok tenni azért, hogy minél több lehetőséget kapjak a mérkőzéseken, így a felnőtt mezőnyben is több lehetőséghez juthassak.

Sok sikert kívánunk!