Utolsó felkészülési mérkőzésén, jó iramú találkozón 2-0-s győzelmet aratott a Csorna az NBIII-ba igyekvő Tatabánya ellen.

Jól kezdte a Csorna találkozót, többször is helyzetbe kerültek támadóink. A 22. percben Sipőcz 40 méteres ívelésére Szakács csapott le, akit már csak a 16-oson belül tudtak buktatni. A jogosan megítélt büntető Kerékgyártó kíméletlenül értékesítette. (1-0) Nem sokkal később a kék-fehér mezben játszó tatabányaiak is tizenegyeshez jutottak, amit Dénes Zsolt nagy bravúrral a bal alsóból szedett ki. A folytatásban mindkét fél előtt akadtak lehetőségek. Egyre csak fáradtak a csapatok, ami több hibát is eredményezett. A 61. percben Kerékgyártó erősen belőtt szabadrúgásánál csak középre tudtak menteni a tatabányai védők. Új igazolásunk Szakács Marcell érkezett a kipattanó labdára és 20 méterről védhetetlen erősségű és jól eltalált lövésével, bombagóllal keserítette meg a tatabányai kapus lelki világát. Következő mérkőzésünk már élesbe megy. A szomszédvári kupacsatán , vasárnap 18 órakor a Kapuvár otthonában lép pályára csapatunk!

Felkészülési mérkőzés
Csornai SE – Tatabányai SC 2-0 (1-0)
Csorna, 100 néző

Csorna: Dénes – Farkas, Fehér (Csigó), Zámbó, Sipőcz (Papp R.), Csikós, Kerékgyártó, Szalai (Baranyai), Szakács (Stift), Detrik, Németh B.
Vezetőedző: Marton Miklós

Gólszerzők: Kerékgyártó (23.), Szakács (61.)


Kép: Tatabányai SC FB oldala 

Hajrá Csorna!