Végletekig kiélezett ütközetet hozott a rábaközi rangadó a Magyar Kupa Megyesi selejtezőjének első fordulójában, ahol a Csorna tizenegyesekkel tudta felülmúlni a Kapuvár együttesét.

Csapatunk kezdte jobban a mérkőzést. A 15. percben Fehér előrevágott labdáját Szakács passzolta okosan tovább Németh elé, aki nagyot sprintelve megelőzte védőjét és a kifutó kapus mellett a bal alsóba lőtt. (0-1) Az első játékrészben még lett volna esély a csornai előny duzzasztására, de ez nem jött össze. A második félidőben a Kapuvár meg is bosszulta kihagyott helyzeteinket. A 75. percben szép kapuvári összjátékot követően a bal szélről Gál István lőtte ki a rövid alsót. (1-1) Ezzel be is állította a végeredményt. A szabályok értelmében tizenegyes rúgások következtek. Több hazai néző nagy megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy a büntetőket ABBA sorrendben végezték el. Csornai részről Kerékgyártó, Csikós, Detrik, Zámbó és Farkas és magabiztosan hajtotta végre a rábízott feladatot, míg Kecskeméti büntetőjét Dénes Zsolt hárította így csapatunk jutott tovább és várja a hétfői sorsolást. A 10 továbbjutott csapatból 6 erőnyerő lesz, míg 4 szerdán még megmérkőzik egymással. A bajnokság számunkra vasárnap a Beled otthonában kezdődik meg.

Balog Zoltán: - Egy félidőnyi előnyt adtunk a Csornának, majd a második játékrészben akár, eldönthettük volna a továbbjutást. A tizenegyes párbajból pedig a Csorna csapata jött ki szerencsésebben.

Marton Miklós: - Az első félidőben eldönthettük volna a továbbjutás sorsát, majd sok hibával játszottunk. Összességében azért úgy gondolom megérdemeltük a továbbjutást.

Magyar Kupa Megyei Selejtező – 1. forduló
Kapuvári SE – Csornai SE 1-1 (0-1) Büntetőkkel 3-5
Kapuvár – 300 néző

Kapuvár: Vass K. – Horváth P., Böcskör Gy. (Kecskés 70.), Debreczeni (Kecskeméti 65.), Győrvári, Horváth K. (Véghelyi 65.), Bognár L., Gál I., Szabó Sz., Tar., Kerékgyártó Á.
Vezetőedző: Balog Zoltán

Csorna: Dénes Zs. – Farkas D., Fehér, Zámbó, Papp R., Csikós, Kerékgyártó D., Visy, Szakács (Detrik 66.), Simon A.(Horváth A. 68.), Németh B.
Vezetőedző: Marton Miklós

Hajrá Csorna!