Nyomtatás
PDF
10
szept.

A Csorna lefutotta a Nyulat!

Írta: Baracskai Ádám on 2018 szeptember 10.


A bajnokságban továbbra is hibátlan, kapott gól nélkül szereplő Csorna sok kihagyott helyzet mellett két lehetőségét értékesíteni tudta, így 2-0-s győzelmet aratott.

A hétközi kupa szereplés után hatalmas elánnal kezdte a Csorna a mérkőzést. Bár a helyzeteket futószalagon gyártottuk és ezzel a lendülettel hagytuk is ki őket. A 63. percben Nyakas a 16-oson belül kézzel blokkolt, így a Csorna büntetőhöz, míg Nyakas a kiállítás sorsára jutott. A jogosan megítélt tizenegyest Kerékgyártó magabiztosan hajtotta végre. (0-1) A folytatásban is a kihagyott helyzetek domináltak. Végül a mérkőzést a 80. percben sikerült eldönteni. Szakács passzát követően Kerékgyártó tört be a 16-oson belülre, majd a kipattanó labdát Németh lőtte a kapuba. (0-2) Összességében jól játszva, de rossz helyzetkihasználással 2-0-s győzelmet aratott csapatunk. Folytatás vasárnap hazai pályán a Gyirmót II együttese ellen!

Lenzsér Zsolt: - A kiállítás és a büntető megpecsételte a sorsunkat. Gratulálok a Csornának!

Marton Miklós: - Az első 12 percben akár már 4 gólt is szerezhettünk volna, a sok kihagyott helyzettel a saját dolgunkat nehezítettük meg.

Duna Takarék Megyei I. – 5. forduló
Loland Nyúl SC - Csornai SE 0-2 (0-0)
Nyúl, 200 néző
Jv.: Ábrahám Tibor

Nyúl: Kiss A. – Németh M., Mió, Herczeg, Varga P., Varga T., Nyakas, Bagó, Fazekas (Orbán 74.), Gere (Györe 82.), Hegyi (Varga M. 84.)
Vezetőedző: Lenzsér Zsolt

Csorna: Dénes – Papp R., Zámbó, Fehér, Baranyai (Baranyai 87.), Detrik (Németh B. 55.), Csikós, Kerékgyártó, Visy (Horváth A. 82.), Simon A., Szakács
Vezetőedző: Marton Miklós

Gólszerzők: Kerékgyártó (65.), Németh B. (80.)

Kiállítva: Nyakas (63.)


Fotó: kisalfold.hu


Adó 1%

Adója 1%-ával kérjük támogassa Egyesületünket!

Adószám: 19882534-2-08



Média ajánlat


Facebook

Kapcsolat velünk

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon/fax: 96/261-353
csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

Hírek hírlevélben

Ha szeretne e-mailben is értesítést kapni a mérkőzésekről, eredményekről, kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre!