Szerencsétlenségek és fegyelmezettlenségek áldozatává vált a Csorna. Bár a hazai játékosok emberhátrányban játszva is nagyot küzdöttek, a szervezetten játszó lipóti együttes kegyetlenül kihasználta a kínálkozó lehetőségeket és megérdemelt győzelmet aratott.

Nem kezdődött jól a Csorna számára a „Szuperrangadó”. Az első percben Németh Balázs combsérülést szenvedett, így Marton Miklós vezetőedzőnek már a találkozó legelején egy cserével kellett belenyúlnia a mérkőzésbe. A 9. percben Zimonyi tartott egy kis bemutatót képességeiből. Jó 20 méterről kapura fordult és védhetetlen lövéssel vette be a bal felsőt, 10 percen belül pedig megszerezte csapata és egyben saját maga második találatát is. A 19. percben pedig végképp nehéz helyzetbe került a rábaközi alakulat. Farkas Dániel két talán kicsit szigorú sárgalap begyűjtése után kényszerült a játéktér elhagyására. Ezt követően a csornai játékosok nagy akarattal küzdve jól tartották magukat a tudatosan játszó Lipóttal szemben. Az 59. percben Fehér Kornél utána rúgott ellenfelének, így a pályán lévő csornaiak száma 9 főre csökkent. Kettős emberhátrányban se esett össze csapatunk, a következő gólig a 76. percig kellett várni ekkor egy jobb oldali beadásra Schillinger robbant rá és egy szép mozdulattal a hálóba jutatta a labdát. Két perccel a vége előtt Zimonyi triplájával kialakult a találkozó végeredménye és a kilátogató 600 fős közönség 4 gólos Lipóti győzelmet láthatott. A Csorna legközelebb hazai pályán a Lébény ellen  javíthat.

Marton Miklós: - Negyed óra alatt elrendeztük a mérkőzést, két elkerülhető gólt kaptunk. A kiállítást kicsit szigorúnak éreztem. Nem jött jól az első percben Németh Balázs sérülése, ott borult mindenünk. Gratulálok a Lipótnak, jobban és fegyelmezettebben játszott ezen a mérkőzésen.

Varga Péter: - Az első 20 percben két csodálatos gólt rúgtunk, majd a kiállítás után egyértelművé vált a mérkőzés. Viszont a verseny a bajnoki címért folytatódik, lépéselőnybe kerültünk, de az érmeket csak júniusban osztják. Gratulálok a hazai csapatnak is.

Duna Takarék Megyei I. – 13. forduló
Csornai SE – Lipóti Pékség SE 0-4 (0-2)
Csorna, 600 néző
Jv.: Horváth Patrik

Csorna: Dénes – Farkas D., Zámbó, Fehér, Papp R., Csikós, Kerékgyártó, Szakács (Horváth A. 90.), Visy (Baranyai 89.), Simon A., Németh B. (Detrik 3.)
Vezetőedző: Marton Miklós

Lipót: Takács N. – Molnár M., Csete (Nyári 56.), Rigó (Schillinger D. 72.), Zimonyi, Varga T. (Farkas T. 85.), Bieder G., Vörös Torma, Tóth L., Kapa Márkó, Kapa Martin
Vezetőedző: Varga Péter

Gólszerzők:   Zimonyi (9.,18.,88.), Schillinger (76.)
Kiállítva: Farkas D. (19.), Fehér (59.)

Kép: kisalfold.hu