Nyomtatás
PDF
07
ápr.

Háromgólos csornai győzelem!

Írta: Baracskai Ádám on 2019 április 07.


Szervezetten játszó Öttevény ellen Püspök már a találkozó elején megszerezte a csornai vezetést. Majd egy öttevényi kiállítást követően Zámbó és Kerékgyártó találataival született meg a 3-0-s végeredmény.

Jól kezdődött a mérkőzés a Csorna számára. A 9. percben egy szép akció végén Németh készített le Püspöknek a 16-osra, aki a jobb felsőbe bombázott. (1-0) A folytatásban szervezett játékot láthattunk az Öttevénytől. Az 59. percben viszont megfogyatkoztak, második sárga lappal Szücs Gergely a kiállítás sorsára jutott. A vendégek problémáját tovább tetézte, hogy az ekkor ítélt szabadrúgást Zámbó a kapuba csúsztatta. (2-0) Ekkor már nagy mezőnyfölényben játszott a Csorna. A 68. percben Farkas Dániel tört be a 16-oson belülre, a vendégek csak buktatni tudták. A megítélt büntető pedig Kerékgyártó magabiztosan érvényesítette. (3-0) A Csorna megérdemelt győzelmet aratott a szervezetten játszó Öttevény együttese felett.

Marton Miklós: - Csapatunk igyekezett feledtetni a gyirmóti pontvesztést és megérdemelt győzelmet arattunk az Öttevény együttese ellen!

Gyurmánczi Miklós Attila: - Gratulálok a csapatomnak, becsületesen futballoztunk.

Duna Takarék Megyei I. – 22. forduló
Csornai SE - Öttevényi TC 3-0 (1-0)
Csorna– 150 néző
Jv.: Krasznai Roland

Csorna: Dénes – Baranyai (Stift 72.), Zámbó, Fehér, Papp R., Farkas D., Kerékgyártó, Püspök, Visy (Horváth A. 72.), Németh B., Szakács (Tarcsay 62.)
Vezetőedző: Marton Miklós

Öttevény: Vass G. – Virág Á. – Nagy L. (Horváth B. 64.), Németh M., Nagy R. (Puter M. 62.), Wágenhoffer (Puter G. 56.), Szücs G. Lappints, Varga J., Keszei, Németh M.
Vezetőedző: Gyurmánczi Miklós Attila

Gólszerzők: Püspök (9.), Zámbó (59.), Kerékgyártó (68.-bünt.) 
Kiállítva: Szücs G. (58.)

Hajrá Csorna!


Adó 1%

Adója 1%-ával kérjük támogassa Egyesületünket!

Adószám: 19882534-2-08







Média ajánlat


Facebook

Kapcsolat velünk

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon/fax: 96/261-353
csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

Hírek hírlevélben

Ha szeretne e-mailben is értesítést kapni a mérkőzésekről, eredményekről, kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre!