Szervezetten védekező Gönyű ellen, nagy labdabirtoklási fölénnyel, Papp és Püspök góljaival aratott győzelmet a Csorna.

Bár nagy mezőnyfölényben játszott a Csorna, nem igen tudta áttörni a szervezett gönyűi védelmet. A félidő végén egy pontrúgást követően Papp Richárd fejelt a kapuba, így jobb hangulatba mehetett a Csorna pihenni. A második játékrész is hasonlított az elsőhöz, bár kicsit feljebb merészkedtek a hazaiak. A vesztüket viszont egy egyéni hiba okozta, ahol Szakács labdaszerzése után Püspök lőtt a hálóba, kialakult a 2-0-s végeredmény. Összességében megérdemelt győzelmet aratott a Csorna. Szombaton csapatunk azt a Győrszentiván együttesét fogadja, akivel a MK selejtezőjébe egyszer már összecsapott.

Duna Takarék Megyei I. 3.forduló
Gönyű SE – Csornai SE
Gönyű -150 néző
Játékvezető: Csirke Rudolf

Gönyű: Tóth L. – Nagy M., Pongrácz, Takács N., Varga R. (Czeitler), Fekete, Böcz, Papp (Póczik), Tarcsa, Tóth R., Sárközi (Algács)
Edző: Kertész Balázs.

Csorna: Fehérvári – Papp R., Visy D., Kovács-Galavics, Detrik, Androsch, Püspök (Szalai 86.), Tarcsay (Bősze 63.), Szücs G. (Szakács 72.), Németh B. (Varga J. 76.), Visy B. (Horváth A. 78.)
Vezetőedző: Horváth Rudolf

Gsz.: Papp R.(45.), Püspök (76.)

Kertész Balázs: – Két egyéni hibánk miatt két gólt kaptunk, több odafigyeléssel pontot szerezhettünk volna.

Horváth Rudolf: – Próbáltuk végigtámadni a mérkőzést, megérdemelten nyertünk.

 

Kép: Járeb Jutka
Hajrá Csorna!