A második játékrészben hiába alakított ki mezőnyfölényt a csornai együttes, az első játékrészben szerzett három andráshidai találat eldöntötte a mérkőzést.

Nagy Csorna helyzettel indult a találkozó. Folmer csúsztatása után Weitner került szembe a kapussal, de emelése a kaput is elkerülte. A 16. percben pedig nagy fordulat következett. a félpályánál jutott szabadrúgáshoz az Andráshida és Marsai felívelését követően Horváth gurított a kapuba a kifutó Sánta mellett. (1-0) Az Andráshida második találata egy szép kontratámadásból született, melynek végén 16 méterről Tóth lőtte ki a bal alsót. (2-0) De a csornaiak nem adták fel, pár perccel később már veszélyhelyzetet is keltettek az andráshidai kapu előtt, viszont gól nem lett belőle és ismét kontrát indítottak az Andráshidaiak, Balla találatával már háromra növelték előnyüket. (3-0) A második játékrészben nagy mezőnyfölényt alakított ki a Csorna, de ezeket nem tudta kihasználni az olykor már a durvaság határát súroló andráshidaiakkal szemben. Így a Csorna elszenvedte első vereségét a szezonban. Jövő héten pedig hazai pályán javíthat a Puskás Akadémia II: csapata ellen.

Dobos Sándor: Nagy öröm számomra ez a mai siker, hiszen a bajnokság egyik legjobb játékosállományával rendelkező csapatot győztünk le és ezúttal a helyzeteinket is gólokra tudtuk váltani.

Hannich Péter: Saját magunkat okolhatjuk a vereségért, ám azt is hozzá kell tenni, hogy aki  "futballozni" megy Andráshidára, az vigyen magával védő felszerelést!


NBIII Nyugati csoport, 6. forduló
Tarr Andráshida SC - Csornai SE 3-0 (3-0)
Andráshida, 100 néző
Játékvezető: Szalai László

Andráshida: Horváth M. - Horváth T., Szegleti, Vittman, Kalmár, Kovács, Horváth Dániel (Kónya 87.), Baráth, Tóth (Varga 67.), Balla, Marsai (Horváth Dávid 73.)
Vezetőedző: Dobos Sándor

Csorna: Sánta - Nagy, Babics (Simon 57.), Császár, Kelemen, Füredi, Folmer, Csikós, Czanik, Weitner, Serfőző
Vezetőedző: Hannich Péter


Gólszerzők: Horváth Dániel (16.), Tóth (37.), Balla (39.)