Fordulatos mérkőzésen Serfőző találatára Tóth Barna révén a Honvéd kettővel válaszolt, de a 95. percben jött a csattanó és egy közvetett szabadrúgást követően Füredi révén egyenlített a Csorna és így tavasszal hibátlan maradt hazai pályán.

Izgalmakban és fordulatokban egyaránt gazdag mérkőzést vívott egymással a Csornai SE és a Honvéd II. együttese. Az első félidőben egyértelműen a csornaiak akarata érvényesült, amely kezdetben csak helyzetekben, majd a 33. percben gólban is megmutatkozott. Litresics saját térfeléről ívelte fel a labdát a Honvéd 16-osának előterébe, ahol Serfőző termett ott és kihasználta Máté bizonytalanságát, jó megoldást választva átemelte a kifutó kapuson a labdát, így megszerezte a vezetést a Csornának. (1-0) A félidő végén azonban jött a nem várt hidegzuhany. Bár a játék addigi képébe nem volt benne, de egyenlített a Honvéd. A bal szélről Lukács tálalt középre Tóth elé, aki 5 méterről nem hibázott és kapásból kilőtte a jobb alsót. (1-1)


A második játékrészben feljebb jött a vendég gárda is és kiegyenlített volt a játék. A 63. percben viszont a Honvéd egy csornai labdavesztést kihasználva gyors kontrát vezényelt és Kovács középre tett labdáját ismét Tóth váltotta gólra, lövése a jobboldali kapufáról pattant a gólvonalon túlra. (2-1)  A Csorna nagyot küzdött az egyenlítésért több nagy helyzetet is kialakított, de Somogyi vagy épp egy-egy védő mindig résen volt. Már-már úgy tűnt, hiába tesz meg mindent a Csorna ma ez is kevésnek fog bizonyulni, de nem így lett. A 92. percben egy szögletet követően a Honvéd játékosok saját 16-osukon belül heves reklamálásba kezdtek, melyet a játékvezető közvetett szabadrúgás megítélésével értékelt. A teljes mezőny a kapu elé tömörült, de Füredi jó rugótechnikáját kihasználva túljárt az eszükön. Weitner lekészítése után 12 méterről a kapura eresztette a játékszert, megtalálva a lyukat a pajzson.(2-2) Így egyenlített a Csorna és megőrizte tavasszal hazai veretlenségét. Összességében igazságos eredmény született.

Bognár Zsolt: - Gratulálok a csapatomnak, hisz egész tavasszal hazai pályán nem találtunk legyőzőre és ezért hatalmas elismerés illeti az egész csapatot! A mai meccset is mi uraltuk és csak rajtunk múlt, hogy nem sikerült a győzelem, de a csapatom erejét mutatja, hogy az utolsó pillanatban sikerült egyenlíteni! Hozzá teszem a látottak alapján igazságos eredmény született!

Gálhidi György: - Szomorú vagyok az eredmény miatt. Az első félidőben bár a Csorna el is dönthette volna a mérkőzést, de a folytatásban mi több helyzetet alakítottunk ki. Rutintalanságunk kijött az utolsó percekben és így csak egy ponttal távozhattunk.

NBIII. - Nyugati csoport 33. forduló
Csornai SE – Bp. Honvéd MFA II. 2-2 (1-1)
Csorna, 200 néző
Játékvezető: Derdák Marcell

Csorna: Sánta – Litresics, Zámbó, Császár (Szabó B. 46.), Nagy Sz., Kelemen (Füredi 46.), Csikós, Kerékgyártó, Czanik, Weitner, Serfőző (Simon 73.)
Vezetőedző: Bognár Zsolt

Honvéd II.: Somogyi – Gál (Durázi 80.), Váczi, Kovács D., Tóth B., Lukács, Máté (Nagy 52.), Bence, Márton, Bíró (Palmes 46.), Göblyös
Vezetőedző: Gálhidi György

Gólszerzők: Serfőző (33.), Füredi (95.) ill. Tóth (45.,63.)