A bágyogszováti XI. Horváth Ferenc emléktornán, sokáig jól tartotta magát a Csorna, és a 70. percig teljesen egyenrangú ellenfele volt a tavaly még NBI-es gyirmóti alakulatnak.

Színvonalas emlékmérkőzésen vehetett részt szombaton együttesünk, amiért köszönet a szervezőknek. Bár a Csorna szinte csak 11 „bevethető” játékossal érkezett a találkozóra mégis sokáig jól tartotta magét, sőt Serfőző gólját követően még az egyenlítésre is felcsillant a remény. De a felkészülésben előrébb tartó gyirmótiak frissebbek maradtak a találkozó végére és ott eldöntötték a győzelem sorsát.

A mérkőzés krónikája:

43. perc: Présinger jobb oldali szögletét, az ötösnél érkező Szőcs fejelte kapura. A labda a bal sarok felé tartott és a les gyanús pozícióban álló Jano, fejjel még beljebb segítette. (1-0) Az 51. percben Szalánszki ugratta ki Janot, aki a kilépő Lőre mellett a kapu közepébe gurított. (2-0) A 64. percben pedig jött a megérdemelt csornai szépítés. Hajba indította, Kis Szabolcsot, aki az alapvonalról passzolt a másik oldalon üresen érkező Serfőző elé, aki magabiztosan a kapuba rúgta a labdát. (2-1) A találkozó végét jobban bírta a Gyirmót és Szegi Vince duplájával eldöntötte a mérkőzést. (4-1)


XI. Horváth Ferenc emléktorna, emlékmérkőzés
Gyirmót FC Győr - Csornai SE  4 - 1  (1 - 0)
Bágyogszovát – 250 néző

Gyirmót: Sebők - Achim, Szőcs, Lázár (Széles 73.), Présinger,  Kiss M. (Nagy P. 65.), Szalánszki, Szegi, Simon A. (Paku 65.), Németh Zs. (Czár 65.), Jano (Máté 65.)
Vezetőedző: Molnár László

Csorna: Lőre - Hajba, Nagy Sz. (Kelemen 62.), Zámbó, Füredi, Csikós, Kis Sz., Kerékgyártó, Czanik, Serfőző, Weitner
Vezetőedző: Bognár Zsolt

Gólszerzők: Jano (43.,51.), Szegi (72.,75.) ill. Serfőző (64.)