Bár Hajba két fejesgólja révén már kétgólos előnybe került a Csorna, de a kiállítás után nem sikerült megőrizni azt, a kétes játékvezetői ítéletekkel tarkított találkozón. Érdekes körülmények között a 92. percben Fisli góljával egyenlítettek a csepeliek, így a Csorna fontos két pontot hagyott a fővárosban.

A szakadó esőben megrendezésre kerülő találkozó jól kezdődött a Csorna számára. A 8. percben Füredi szöglete kipattant a nagyot hibázó csepeli kapusról, Hajba pedig kihasználta az adódó lehetőséget és 4 méterről a kapuba bólintott. (0-1) A második játékrész is hasonlóan kezdődött. 23 méterről Füredi végezhetett el szabadrúgást, ami nagyszerűen kanyarodott az ötös felé, a labdára ismét Hajba érkezett, aki gyönyörűen átfejelte a rossz ütemben kimozduló kapus felett a játékszert. (0-2) Ekkor a játékban is a Csorna uralta a mérkőzést, és nem tűnt úgy, hogy a Csepel fel tud állni. De a 62. percben nagy lehetőséghez jutottak. Ekkor úgy vélte a játékvezető, hogy a védők közül kiugró Somodit Dénes Zsolt elütötte és büntetőt ítélt, ezenfelül egy piros lapot is kiosztott a mérkőzésen jól védő portásunknak. Horváth Dénesnek így cserélnie kellett, Simon András a helyére állt be a rutinos kapuvédő, Lőre Pál. Lőre egyszerre felavatásra is került. A tizenegyest Simon magabiztosan értékesítette. (1-2) Ekkor már látszott, hogy izgalmas hajrának nézünk elébe. A 92. percben a csepeliek szögletet végezhettek el. A 16-os vonaláról Fisli nagy lövést eresztett el a jobb alsóba, viszont Somodi lesen tartózkodott, aki nagyban zavarta Lőrét a kilátásban. A partjelző azonnal lest intett, viszont pechünkre a játékvezető felülbírálta és jóváhagyta a csepeli találatot. (2-2)

Gabala Krisztián: - Úgy gondolom, most 90 perc után hellyel-közzel elégedett lehetek. Sajnos nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy elterveztük. De a kiállítás után jól alkalmazkodtunk az adódó lehetőséghez.

Horváth Dénes: - Nagy tanulsággal szolgált a mérkőzés, többet kell gyakorolnunk az emberhátrányos játékot. Az első három fordulóban 4 tizenegyest és 2 kiállítást ítéltek ellenünk. Ma dicséret illeti a játékosok hozzáállását, de a hajrában a játékvezető felülbírálta a lest jelző kollégáját, így Csepelen hagytunk két pontot.

NBIII. - Nyugati csoport 19. forduló
Csepel FC – Csornai SE 2-2 (0-1)
Béke téri Stadion, 250 néző
Játékvezető: Sipos Katalin

Csepel: Juhász – Fisli, Hesz, Szabó Á., Dévai (Somodi 58.), Németh Z., Korozmán, Haraszkó, Teplán, Marczinka (Tóth Cs. 81.), Simon K.
Vezetőedző: Gabala Krisztián

Csorna: Dénes – Litresics, Kelemen, Hajba, Füredi, Csikós, Kerékgyártó, Czanik, Kovács L. (Pataki 74.), Simon A. (Lőre 64.), Horváth M. (Papp R. 87.)
Vezetőedző: Horváth Dénes

Gólszerzők: Simon K. (65. – büntetőből), Fisli (92.) ill. Hajba (8.,52.)
Kiállítva: Dénes Zs. (62.)

Hajrá Csorna!


Kép: kisalfold.hu