Egygólos hátrányt eltüntetve, 4 találatot szerezve megfordította a mérkőzést a Csorna és magabiztos győzelmet aratott a Győrszentiván együttese felett.

Szépen játszva, sok helyzetet kialakítva kezdte a Csorna a mérkőzést, de a befejezésnél tompának bizonyultak a játékosok. Ezt kihasználva egy lőre lőtt labdával Bieder T. fordult le a védőkről és hatalmas bombát eresztett a kapuba. (0-1) Nem omlott össze a Csorna, tovább rohamozott. Ekkor érkezett a „szentivánspecialista” Detrik, aki többet ésszel, mint erővel elven nagyszerűen gurított a bal alsóba. (1-1) A 37. percben a bal szélen Papp R. küzdött hatalmasat, aminek meglett az eredménye, bepasszolt labdáját Püspök váltotta gólra. (2-1) A második játékrész közepén több zavart is okozott a Győrszentiván, de a cseréket követően újra felélénkült a Csorna játéka. A 83. percben Androsch biztossá tette a győzelmet, majd a 88.percben Tarcsay először még bődületes kapufát, majd gólt szerzett, amivel beállította a 4-1-es végeredményt. Csapatunk szerdán Máriakálnokon lép pályára 17 órakor a Keglovich Megyei Magyar Kupában.

Horváth Rudolf: - Nem voltunk élesek, ennek ellenére legalább ekkora különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk.

Horváth Dénes: - Tudjuk, hogy más céljai és lehetőségei vannak a két együttesnek, ennek ismeretében pozitívan értékelem, hogy a második félidő közepén 2-1-es hazai vezetésnél átvettük az irányítást.

Duna Takarék Megyei I.osztály – 4. forduló
Csornai SE - Győrszentiván SE 4-1 (2-1)
Csorna – 225 néző
Jv.: Vadász Csaba

Csorna: Fehérvári – Horváth A., Kovács-Galavics, Visy D., Papp R., Androsch, Detrik (Bősze 86.), Püspök (Tarcsay 81.), Visy B. (Simon A. 73.), Németh B. (Szakács 83.), Szücs G. (Varga J. 65.)
Vezetőedző: Horváth Rudolf

Győrszentiván: Szabó K. – Kapuváry, Litresics, BIeder A., Stefanits, Lenhardt (Nadj 60.), Hanicz (Kiss 67.), Uzelac (Besenyi 78.), Bieder T., Steczina (Takács 46.), Tóth P. (Fábián 86.)
Vezetőedző: Horváth Dénes

Gólszerzők: Detrik (23.), Püspök (37.), Androsch (83.), Tarcsay (88.) ill. Bieder (16.)
Jók: mindenki ill. Bieder T., Szabó K., Kapuváry

Kép: Csorna-Vitnyéd, Járeb Jutka