Csornai vezetés, soproni győzelem!

217759925 1032868240873726 8682772148297906587 N

Jó iramú felkészülési mérkőzésen bár vezetett, 2-1-es vereséget szenvedett csapatunk az NBIII-as Sopron együttese ellen. Az összecsapás mindkét fél felkészülését kiválóan szolgálta.

Jobban kezdte a Csorna a mérkőzést, ennek meg is lett az eredménye. Böcskey góljával 1-0-s előnnyel mehetett félidőre csapatunk. A második játékrészben viszont a Sopron Jakab és Szalai góljaival megfordította a mérkőzést. Összességében a kilátogató szurkolók egy jó találkozót láthattak, ami mindkét fél felkészülését jól szolgálta. Következő összecsapásra szombaton 11 órakor hazai pályán a szintén NBIII-as Pápa ellen kerül sor.

Varga Péter: - Nem véletlen játszunk erősebb bajnokságban szereplő csapatokkal. Ez a mérkőzés nagyon jól szolgálta felkészülésünket. A csapat sokat futott és olykor szemre is tetszetős dolgokat mutatott meg magából.

Németh Norbert: - Az első 20 perc szégyen és gyalázata után a többi már hasonlított arra, amit elképzeltünk.

Felkészülési mérkőzés
Csornai SE – SC Sopron 1-2 (1-0)

Csorna: Babina – Füleki M., Papp R., Kelemen, Horváth A. (Kristóf L.), Visy D., Kerékgyártó, Visy B., Nagy L., Böcskey, Németh B. (Hanzel)
Szakmai igazgató: Varga Péter

SC Sopron: Majer Péter - Pető Benjamin, Jakab Gábor, Koronczai Benjamin, Gáncs Gergő, Kalmár Dominik, Sipos Bence, Tóth Adrián, Jakab Dávid, Gere Richárd, Füleki Norbert
Cserék: Krizonits Mátyás, Baranyai Norbert, Harangozó Csongor, Csomós Dominik, Németh Bendegúz, Szalai András, Horváth Brúnó, Bokán Zsolt
Vezetőedző: Németh Norbert

Gólszerzők: Böcskey ill. Jakab D., Szalai A.

Hajrá Csorna!

Kapcsolat velünk

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon/fax: 96/261-353
csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

Facebook