Feljutott a Csorna, irány az NBIII!

DSC 4410

Gyors csornai gól, nagyszámú közönség, futball hangulat, sok-sok izgalom és a Csornai SE 2-1-es összesítéssel felülmúlta a Gödöllő együttesét, így feljutott az NBIII-ba.

5.p: Csornai támadás végén Németh B. balról adta be a labdát, amit Visy Bálint 4 méterről a kapu bal oldalába fejelt. 1–0.

63.p: Barabást ugratták ki a leshatáron, a támadó pedig egy-az egyben Ficsórral szemben keresztbe gurította a labdát a jobb alsó sarokba. 1–1.

Nagyszámú közönség előtt, jó hangulatban kezdődött a Csornai SE és a Gödöllő osztályozó mérkőzésének visszavágója, amelyet 1–0-s előnyből várhatott csapatunk. Mindkét csapat lendületesen kezdett, a vendégek a széleken próbálták megbontani a rábaközi védelmet, azonban egy ellentámadás végén gyorsan vezetéshez jutott a Csorna Visy Bálint révén. A folytatásban mindkét fél előtt 1-1 nagy helyzet adódott az első félidőben, de hálók már nem rezdültek meg.

DSC 4210

A fordulást követően egyből nagy helyzettel indított a Csorna, amelynél a közel egy óra játék után sérülés miatt kellett először cserélni: Visy Dániel szorult ápolásra. A kiegyenlített játékból aztán a Gödöllő jött ki jobban a 60. perc után, ugyanis Barabás révén egyenlített. Ezt követően még dominánsabbá vált a Pest megyei alakulat játéka. Az utolsó negyedóra izgalmat igen, gólt viszont nem hozott, így 2-1-es összesítéssel, egy jó csapattal szemben a Csorna jutott fel az NBIII-ba.

DSC 4310

Varga Péter: - Vért izzadtunk, mindent kivett belőlünk ez a két mérkőzés. Nagyszámú szurkolónk előtt ez az egy lehetőség volt, hogy feljussunk.

Győri Zoltán: - A futball igazságtalansága, hogy ebből a párharcból nem mi kerültünk ki győztesen. Emelt fővel távozunk. Sok sikert kívánok a Csornának az NBIII-ba.

DSC 4433

Osztályozó – 2. mérkőzés
Csornai SE–Gödöllői SK 1–1 (1–0)
Csorna, 1200 néző
Jv.: Kovács J. Zoltán

Csorna: Ficsór – Füleki M., Kelemen, Zámbó, Papp R. – Csete, Visy D. (Szalai A., 57.), Kerékgyártó – Visy B., Böcskey, Németh B. (Simon A., 83.)
Szakmai igazgató: Varga Péter

Gödöllő: Farkas M. – Nagy B. (Thoma, 54.), Abért M., Abért B., Hámor (Dékány, 54.) – Tóth-Ilkó – Reznek (Dolhai, 77.), Miknyóczki – Richter, Barabás Á., Balogh B.
Vezetőedző: Győri Zoltán

Gsz.: Visy B. (5.), ill. Barabás Á. (63.).

Tj.: a Csorna 2–1-es összesítéssel.

Képek:
kisalfold.hu/Csapó Balázs

Kapcsolat

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon: 70/333-5726
E-mail: csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

 

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MARKETING

Németh Richárd
Telefon: 30/760-6386
E-mail: media.csornaise@gmail.com

Facebook