Féltávhoz érkeztünk a felkészülésben

Vargapet1

Féltávhoz érkezett csapatunk a nyári felkészülésben, két hét múlva pedig már élesben, tétmérkőzésen kell bizonyítania Varga Péter szakmai igazgató tanítványainak.

– Mennyire elégedett a kerettel, sikerültek az erősítések?

– Tetszik az az átigazolási politika, amit folytatunk. Ritka, hogy egy csapat csak helyi játékosokat tud igazolni és az, hogy csak csornaiakat hoztunk vissza, remekül illik a filozófiánkba. Azt látom mindegyik játékos ügyes, képzett, azonban a fiatalságuk nem biztos, hogy eleinte kiegyensúlyozott teljesítményt hoz majd. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha beépülnek a csapatba, értékek lesznek számunkra. Ami problémát jelent, hogy jópáran kevés lehetőséget kaptak az előző csapatukban, így idő kell, hogy újból felépítsük őket és összeérjen a keret.

– Mik az elmúlt két hét tapasztalatai, mit lát most a csapaton, a felkészülés ezen szakaszában?

– Elvégeztük azt a részét, ami az erőnléti felkészítésről szólt, ezen a héten befejezzük a kondicionális edzéseket, a következő két hetet pedig arra próbáljuk felhasználni, hogy összeálljon a csapat játéka. Kicsit rövidre sikerül ez a felkészülés, de két héttel megtoldottuk az osztályozó miatt az előző évadot, a srácoknak pedig muszáj volt kiadni a szünetet.

– Ott tart az együttes, ahol tervezték?

– Még vegyes bennem a kép. A finomhangolás részét majd a rajt előtti héten végezzük el, mert nincs sok időnk.

– Holnap ismét a Bős ellen lépünk pályára. Ezen a találkozón mi lesz az elvárás a fiúkkal szemben?

– Még mindig keresem a megfelelő csapatösszeállítást, így nagyjából mindenki lehetőséget kap majd. Az erőnlétet megnyomtuk a héten is, így szeretném, ha szombaton még ezen a terhelésen lenne a hangsúly. A Bős nem ugyanazzal a csapattal játszik majd, mint legutóbb, azóta öt légiósa visszatért, így jóval nagyobb játékerőt képvisel majd, de most sem az eredményen lesz a hangsúly. Ehelyett szeretném majd, ha néhány új taktikai dolgot kipróbálnánk.

– Egyre közeledik a rajt, két hét múlva pedig már a Puskás II ellen kell bizonyítani a nyitófordulóban. Várják már?

– Inkább azt mondanám, hogy vészesen közeleg. Még nem érzem azt, hogy olyan állapotban lennénk, amiben kell, vannak sérültjeink és hiányzóink is. Egyelőre az a célunk, hogy a hátralévő időben maximálisan felkészüljünk az első találkozóra.

 

FOTÓ: Csapó Balázs/Kisalföld

Kapcsolat

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon: 70/333-5726
E-mail: csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

 

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MARKETING

Németh Richárd
Telefon: 30/760-6386
E-mail: media.csornaise@gmail.com

Facebook