Varga László a Csornai UP élén!

12331564165456

A Csornai SE szakmai stábja újabb kiváló hazai szakemberrel bővült. Varga László lesz az egyesület, mint Körzet Központ szakmai igazgatója, míg Varga Péter a felnőtt csapat vezetőedzőjeként tevékenykedik tovább.

Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke elmondta, hogy amint tudomására jutott a csornai edző MTE-től való távozása, azonnal megkereste. Varga László egyesületünknél kezdte edzői pályafutását az utánpótlás csapatoknál, ahol már akkor is kiváló munkát végzett.  

Varga László: - Nem ismeretlen közegbe csöppentem, korábban játékosként és edzőként is voltam a klubnál. Utolsó évemben hasonló szerepkörben, mint amivel megkeresett az elnök úr. Így rövid gondolkodás után elvállaltam ezt a feladatot. Azt gondolom, hogy egy jól működő gépezetbe csöppentem, amit szeretnék tovább építeni és kiaknázni azokat a területeket, melyeket vagy még nem érintettünk vagy még nem csináltunk és ezáltal a klub, az edzők és a gyerekek is biztos vagyok benne, hogy további fejlődés útjára léphetnek. A célom az, hogy olyan játékosokat tudjunk kinevelni, akik nem csak a pályán, de az életben is meg tudják állni a helyüket illetve a legnagyobb érték az lenne, ha lehetőségük nyílna a továbblépésre magasabb osztályokba, Akadémiák felé, illetve saját felnőtt csapatunk irányába. Szeretnénk kinevelni olyan játékosokat, akik hosszú távon a felnőtt csapatunk rendelkezésére tudnak állni. Mindezek megvalósítása szép feladattal jár, nem csak nekem, hanem az utánpótlásban dolgozó edzők számára is, de mindent elkövetünk annak érdekében, hogy szintet tudjunk lépni.

A Csornai SE nevében mindezek megvalósításához jó munkát és sok sikert kívánunk!

Kapcsolat

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon: 70/333-5726
E-mail: csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08 

Facebook