Nagy csatában vereség az ETO ellen!

315312043 630954262157100 7450945429184081308 N

Az első félidő derekára már két gólos hátrányba került csapatunk, de maradt tartás a Csornában. Márton góljával korán jött a szépítés és pár pillanatig, az egyenlítés szele is megcsapta együttesünket, de les miatt Márton második találatát érvénytelenítették. A folytatásban hősiesen küzdött a Csorna, több helyzetet is kialakítva, de ezek gólt sajnos már nem eredményeztek.


26. perc: Szabó átlövése a jobb alsóba csapódott. (0-1)
32. perc: A 16-oson belül sokpasszos játékot mutatott be az ETO, melynek befejezéseképp Szabó 15 méterről lőtt a bal alsóba. (0-2)

34. perc: Egy oldalról belőtt labdát Sebők ütött ki, amit Márton szedett össze és egy cselt követően a bal alsóba gurított. (1-2)

Varga Péter: - Furcsa lehet egy vesztes mérkőzés után, de büszke vagyok a csapat mutatott teljesítményére.

Antonio Munoz: - Ahogy arra számítottunk, nehéz mérkőzés volt. Az első játékrészben két gólt tudtunk szerezni, de sajnos a félidő vége előtt kaptunk is egyet. A második negyvenöt percben a csapat jól védekezett, aminek köszönhetően megszereztük a három pontot.

NBIII Nyugati csoport 18. forduló
Csornai SE – ETO Akadémia 1-2 (1-2)
Csorna, 250 néző
Jv.: Holczbauer Flórián

Csorna: Kantó – Molnár M., Tóth A., Zámbó, Füleki, Füzi, Kerékgyártó, Visy B. (Sulyok), Márton A. (Csete), Böcskey, Szalka (Horváth A.)
Vezetőedző: Varga Péter

ETO: Sebők – Deákovits, Tullner, Gasztos (Moharos), Tamás K., Vingler, Csáki, Szabó T., Hanzli, Huszár (Németh O.), Mitring (Sipőcz)
Vezetőedző: Antonio Munoz

Gólszerzők: Márton A. (34.) ill. Szabó T. (26.,32.)

Kapcsolat

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon: 70/333-5726
E-mail: csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08 

Facebook