Korán 3-0-s előnyt szerzett a fővárosi alakulat, de a négyes csere után csapatunk játéka megváltozott és izgalmas hajrának nézhettünk elébe. Felzárkózni sikerült, de egyenlíteni nem.

33. perc Samu kapott egy jó indítást, azonnal helyzetbe került, lövését Ásványi nagy bravúrral hárította, de a kipattanót Zámbó vágta be kíméletlenül a kapuba. (0-1)

42. perc Barczi a bal szélen lépett el védőjétől, majd Szalkának gurított vissza, aki laposan a jobb alsóba lőtt. (0-2)

48. perc Zámbó lőtt 17 méterről felső kapufát, majd a visszapattanó labdát kíméletlenül vágta a csornai kapuba. (0-3)

67. perc Egy szép kényszerítő után Szőke 16 méterről parádésan csavart a hosszú felsőbe. (1-3)

76. perc Füzi ugrott ki szépen a védők vonalából és 8 méterről nagy erővel a bal alsóba lőtt. (2-3)

Bár vereséget szenvedett csapatunk, ennek ellenére szurkolóink nagy tapssal jutalmazták játékosainkat.

Horváth Rudolf: - Két külön részre kell bontani a mérkőzés értékelését. Az első 50 perc a szezon legrosszabbja volt, az utolsó 40 pedig a szezon eddigi egyik legjobbja. De nagy előnye birtokában kibírta ezt a nyomást a Kerület. Hiába tettünk meg mindent a pontszerzésért, az utolsó döntetlent érő találat nem született meg. Felborult a pálya folyamatos támadásokat vezettünk, de ebbe a szériába ez a teljesítmény egyelőre nem fordul át pontokba.

NBIII Észak-Nyugati csoport 26. forduló
Csornai SE – III. Kerületi TVE 2-3 (0-2)
Csorna, 300 néző
Jv.: Szalai László

Csorna: Ásványi – Füzi, Szabó B. (Szőke 55.), Németh B., Bolla B., Nagy K., Ladjánszki, Tóth A., Somogyi-Bakos (Kovács P. 55.), Vizler (Szalka 55.), Márton (Németh B. 55.)
Vezetőedző: Horváth Rudolf

III. Kerület: Hajagos, Hegyi (Cseszneki  60.), Papp M., Erdei (Kapronczai 74.), Zámbó M.(Kamarás 74.), Vankó, Szalka (Árva 60.), Samu (Farkas 74.), Buda, Barczi, Kulcsár
Vezetőedző: Harmati Tamás

Gólszerzők: Szőke (67.), Füzi (76.)

Köszönjünk szurkolóink biztatását!
Hajrá Csorna!