Németh Szabolcs, UEFA Pro licences edző, többek között az Illés Akadémia Utánpótlásában dolgozott, majd a Dorog együttesével feljutott az NBII-be, 2021-be pedig az NBII-es Haladás irányítását vette át, a mai napon pedig az FK Raca elleni felkészülési mérkőzésen 1-0-s győzelemmel debütált a Csornai SE felnőtt csapatának kispadján.

Bár a mérkőzés elején megszerezte a vezetést a III. kerület, látszódott a Csornán, hogy ez a mérkőzés élet-halál kérdés. Egyenlíteni tudott csapatunk, ezt követően a vezetést is volt lehetősége megszerezni a Csornának, de ez végül a fővárosi együttesnek sikerült. Bár minden erejét mozgósította a Csorna, nem tudott pontot szerezni, ennek ellenére a Teskánd komáromi vereségének is köszönhetően a Csorna megőrizte NB III-as tagságát.

Az ETO Akadémia ellen felnőtt csapatunk fordulatokban, izgalmakban és gólokban egyaránt gazdag mérkőzést hozott. Mindkét együttes sok helyzetet dolgozott ki, pontosztozkodás lett a vége.

Magabiztosan kezdte a Csorna a mérkőzést, kétgólos előnyt dolgozott ki az NBII-ből kieső Budaörs ellen, de hét perces rövidzárlat alatt a Budaörs megfordította mérkőzést és a játék képe alapján túlzónak tűnő győzelmet szerzett.

Nagy csapatmunkával, Visy, Füleki és Farkas góljaival 3-1-es győzelmet aratott a Csorna, fontos 3 pontot szerzett csapatunk ZTE ellen.

Az esetleges fordulópontot nem használta ki a Csorna, így újabb egygólos vereséget szenvedett.

Bár már a 3. percben megszerezte a vezetést a Csorna, gyorsan volt válasza a Balaton partiaknak, és egy szerencsés góllal a győzelmet is megszerezték.

Bár egy véleményes kiállítás miatt a mérkőzés kétharmadát emberhátrányba játszott a Csorna, így se látszott a két csapat tabellán elfoglalt helyezése, és egy büntetővel sikerült a listavezetőnek otthon tartani a 3 pontot.

 

Jó játékkal, több helyzetet kialakítva a mérkőzés nagy részében fölényben játszva a hosszabbítás utolsó percéig vezetett a Csorna, amikor Nagy Zalán fájó találatával pontot szerzett a Komárom.