Nagy mezőnybeli küzdelem jellemezte a döntetlen szagú mérkőzést, de a hajrában Horváth Gergő góljával megszerezte a győzelmet a Fehérvár.

Az őszi idegenbeli találkozó után hazai pályán is döntetlent játszott a Csorna a Bicske ellen.

Nagy küzdelemben, több helyzetet kialakítva, abból egyet kihasználva fontos győzelmet aratott a Csorna a hétközi fordulóban.

Az eddigi gyakorlattól eltérően ezúttal több, mint fél csapatnyi visszajátszóval támogatta meg második csapatát a Gyirmót, akik gyorsan megszerezték a vezetést. A folytatásban a Csorna átvette az irányítást, a félidő közepén Visy Bálintot buktatták a 16-oson belül, ami nem járt következményekkel. A második játékrészben egy véleményes találattal növelte előnyét a Gyirmót, majd Kicsun állította be a 3-0-s végeredményt.

 

A gyors bekapott gól után a Csorna egy jó első félidőt produkált, megpróbálta irányítani a játékot. A második félidőben visszaesett a színvonal, de csapatunk mindent megtett az egyenlítésért, a gólokat viszont az Érd együttese szerezte a hajrában.

Nehézkes kezdés után folyamatosan javuló játékkal, a második játékrész elején gyorsan duplázott a Csorna, mellyel eldöntötte a bennmaradás szempontjából nagy fontosságú 3 pont sorsát.

Bár az első félidőben több veszélyes helyzetet is kialakított a Csorna, a második játékrészben talán túlzónak is tűnő vereséget szenvedett, a most már listavezető Veszprém ellen.

 

Bár nagyot küzdött a Csorna és helyzeteket is dolgozott ki, az utolsó percben egy fejesgóllal a jó erőkből álló Nagykanizsa elvitte a három pontot.

Nagy küzdelemben, Kerékgyártó góljával fontos győzelmet aratott a Csorna a Zsámbék ellen.