Bár vitnyédi helyzettel indult a mérkőzés, folyamatosan javult a Csorna játéka, beindult a gólgyártás és fölényes 5-1-es győzelmet aratott csapatunk.
Vitnyédi lehetőségekkel indult a mérkőzés, amiket vagy Lőre hárított, vagy a támadók hibáztak. Lassan kezdett magához térni a csornai csapat. A13. percben Visy Bálint egy 16-oson belül lepattanó labdát bombázott a bal alsóba. (1-0) A 22. percben Böcskey előzte meg a vitnyédi kapust és gólt fejelt. (2-0) Az ütközésbe Vass K. belesérült és le kellett cserélni. A játékrész végén Kovács Alex cselezgetett a 16-oson belül és lőtte ki a jobb alsót, szépített a Vitnyéd. (2-1) A második játékrészre feljavult a Csorna játéka, ami eredményességben is megmutatkozott. Böcskey Zsolt még két találatot szerzett, így mesterhármast könyvelhetett el, míg Csete Zoltán első csornai találatát szerezte. Így a Csornai SE egy 5-1-es sikerrel járult hozzá a búcsúi ünnepléshez. Folytatás szombaton 17 órakor az MTE „B” otthonában.
Csermelyi Imre: - Helyzeteit magabiztosan értékesítő hazai csapat, magabiztos győzelmet aratott.
Varga Péter: - Ellenfelünk az első félidőben nagyon jól megszervezte a védekezését és gyors ellentámadásai nagyon veszélyesek voltak. A második játékrész jobb játéka, valamint a megszerzett három gólunk után, azt gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
Megyei I. osztály – 2. forduló
Csornai SE – Vitnyéd SE 5-1 (2-1)
Csorna, 300 néző
Jv.: Juhász Bálint
Csorna: Lőre – Horváth A., Kelemen, Papp R., Füleki, Visy D., Kerékgyártó (Kristóf L 79.), Visy B. (Hanzel 85.), Nagy L. (Csete 53.),Böcskey (Simon A. 85.), Németh B. (Szalai 72.)
Szakmai igazgató: Varga Péter
Vitnyéd: Vass K. (Halász Á. 28.) – Póczik (Kiss P. 83.), Hécz, Kiss E. (Szarka 83.), Pankotai, Soós, Halász M. (Kleizer 60.), Purt, Horváth T., Simon M., Kovács A.
Vezetőedző: Csermelyi Imre
Gólszerzők: Visy B. (13.), Böcskey (22.,68.,71.), Csete (81.) ill. Kovács A. (44.)
Kép: Járeb Jutka, archív