- Részletek
- Írta: Baracskai Ádám
- Kategória: Utánpótlás
Az MLSZ Regionális bajnokság Nyugati csoportjában U16-os csapatunk a 4. helyen végzett. A bajnokság gólkirálya egyesületünkből került ki, Horváth Noel 41-szer talált az ellenfelek kapujába.
- Részletek
- Írta: Baracskai Ádám
- Kategória: Utánpótlás
A Regionális Bajnokság Nyugati csoportjában U15-ös csapatunk jó szezont futott és a felsőház 2. helyén végzett.
- Részletek
- Írta: Baracskai Ádám
- Kategória: Felnőtt
Bár a mérkőzés elején megszerezte a vezetést a III. kerület, látszódott a Csornán, hogy ez a mérkőzés élet-halál kérdés. Egyenlíteni tudott csapatunk, ezt követően a vezetést is volt lehetősége megszerezni a Csornának, de ez végül a fővárosi együttesnek sikerült. Bár minden erejét mozgósította a Csorna, nem tudott pontot szerezni, ennek ellenére a Teskánd komáromi vereségének is köszönhetően a Csorna megőrizte NB III-as tagságát.
- Részletek
- Írta: Baracskai Ádám
- Kategória: Felnőtt
Az ETO Akadémia ellen felnőtt csapatunk fordulatokban, izgalmakban és gólokban egyaránt gazdag mérkőzést hozott. Mindkét együttes sok helyzetet dolgozott ki, pontosztozkodás lett a vége.
- Részletek
- Írta: Baracskai Ádám
- Kategória: Felnőtt
Magabiztosan kezdte a Csorna a mérkőzést, kétgólos előnyt dolgozott ki az NBII-ből kieső Budaörs ellen, de hét perces rövidzárlat alatt a Budaörs megfordította mérkőzést és a játék képe alapján túlzónak tűnő győzelmet szerzett.
- Részletek
- Írta: Baracskai Ádám
- Kategória: Felnőtt
Nagy csapatmunkával, Visy, Füleki és Farkas góljaival 3-1-es győzelmet aratott a Csorna, fontos 3 pontot szerzett csapatunk ZTE ellen.
4. oldal / 90