Az első félidő közepén egy szerencsés góllal megszerezte a vezetést a felcsúti alakulat. A második játékrészben többet birtokolta a labdát a Csorna, de az 55. percben Vajda beállította a 2-0-s végeredményt. A mérkőzésen debütált újabb csornai születésű játékos, a 16 éves Varga Botond.

26. perc Egy védekező harmadban eladott labdát követően Vékony Bence került helyzetbe és 3 méterről a kapuba passzolt. (1-0)

55. perc Szabadrúgás utáni visszarúgott labdát követően a labda a kapu előterébe flipperezett, majd 2 méterről Vajda a kapuba jutatta. (2-0)

Horváth Rudolf: - Idegenben is lépkedünk előre, szűkülnek az eredmények és a távolságok az ellenfelekkel szemben. Ma is már volt sanszunk a pontszerzésre, át kell lépni a saját árnyékunkat ehhez. A stabilitás kezd meg lenni, de fejlődésre van szükség, hogy ilyen nehéz pályákon is felénk billenjen az eredmény. Szeretnénk megszerezni, jövő héten az első idegenbeli győzelmünket.

NBIII Észak-Nyugati csoport – 21. forduló
Puskás Akadémia II. – Csornai SE 2-0 (1-0)
2024.03.24 – vasárnap 11:00
Jv.: Kreitl Tamás

Puskás: Zima – Umathum, Fodor, Juricic, Magasföldi, Janyickij, Vékony (Dmytro 70.), Yablonskyi (Pyschur 70.), Makara, Vajda, Dusinszki
Vezetőedző: Vanczák Vilmos

Csorna: Ásványi – Somogyi-Bakos (Szőke 73.), Szabó B., Németh B., Bolla (Kovács P. 78.), Ladjánszki, Tóth A., Füzi, Márton (Szalka 73.), Nagy K. (Varga B. 85.), Németh B. (Vizler 46.)
Vezetőedző: Horváth Rudolf

Gólszerzők: Vékony (26.), Vajda (55.)

Hajrá Csorna!