Izgalmas mérkőzésen 2-0-s csornai vezetésnél nagy akaraterejéről tett tanubizonyságot a Vitnyéd együttese, de Márton tizenegyesével a 88. percben végleg eldőlt a három pont sorsa. A Csorna a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzésen, sok néző előtt megérdemelt győzelmet aratott!

9. perc Egy szögletet követően Kovács fejesét Germán még hárítani tudta, de a kipattanó labdát Szabó Z. magabiztosan passzolta be a bal alsóba. (1-0)

18. perc Ignácz tört be vitnyédi védelmi vonalba és 20 méterről szenzációs találatot szerzett. (2-0)

53. perc Egy gyors ellentámadást követően a jó ütemben visszagurított labdát Szalai lőtte a kapuba! (2-1)

88. perc Németh Balázst buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Márton nagy erővel értékesített. (3-1)

Torma Tamás: - Felemás félidőket láthattak a szép számban kilátogatott nézők. Célunk egyértelműen a három pont megszerzése volt, tovább folytatjuk a megkezdett utat! Köszönjük szurkolóink támogatását!   

Kiss Ákos: - Az összes jó edző ebben az osztályban mindig dicséri a játékvezetőket. Én nem vagyok jó edző, éppen ezért az arrogáns stílusukkal nem tudok mit kezdeni. 2-1-nél bennünk volt az egyenlítés, de az első 45 percet neki adtuk a Csornának. Egy ilyen szintű csapat ellen ez nem fér bele, így megérdemelt hazai győzelem született!

Vármegyei I. osztály 3. forduló
Csornai SE – Vitnyéd SE 3-1 (2-0)
Csorna, 500 néző
Jv.: Fehér Viktor

Csorna: Kantó – Ignácz, Molnár M., Szabó Z., Nagy K., Nagy Á. (Ladjánszki 65.), Füzi, Tóth A., Kovács P., Márton (Benszki B. 92.), Németh B.
Vezetőedző: Torma Tamás

Vitnyéd: Germán – Németh M., Hécz A., Detrik (Eckhardt 63.), Papp R., Varga G. (Kleizer 67.), Szalai, Pankotai, Horváth A., Kovács A., Szakács M.
Vezetőedző: Kiss Ákos

Gólszerzők: Szabó Z. (9.), Ignácz (18.), Márton (88.-bünt.) ill. Szalai (53.)