Nyomtatás
PDF
25
okt.

Ragyogó csornai győzelem!

Írta: Baracskai Ádám on 2018 október 25.


A soproni vereséget követően, összeszedte magát a Csorna. Szép játékot nyújtva ezúttal helyzeteiből 4-et kihasználva magabiztos győzelmet aratott az Öttevény együttes felett.

Nagy mezőnyfölényben kezdte a Csorna a mérkőzést és próbálta feltörni az Öttevény masszív védekezését. Az eredménye a 37. percben meg is lett, amikor is Csikós fejesgóljval a Csorna megszerezte a vezetést. A folytatásban sem állt vissza csapatunk és a második játékrész közepén bő 10 perc alatt újabb 3 találattal eldöntötte a találkozót. A következő megmérettetés vasárnap Gönyűn vár csapatunkra.

Germán Ferenc: – Gratulálok a Csornának, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Marton Miklós: – A soproni fiaskó után ragyogó játékkal sikerült nyerni.

Duna Takarék Megyei I. osztály
Öttevényi TC - Csornai SE  1-4 (0-1)
Öttevény 50 néző
Jv.: Dombi Olivér

Öttevény: Molnár M. – Nagy L., Hécz (Puter G.), Nagy R., Wágenhoffer, Szűcs G. (Vígh), Lappints, Horváth B., Varga J., Keszei, Németh M.
Vezetőedző: Germán Ferenc.

Csorna: Dénes – Farkas D., Zámbó, Fehér, Papp R., Csikós, Kerékgyártó, Szakács (Potyondi), Visy, Németh B.(Szalai A.), Simon A. (Detrik)
Vezetőedző: Marton Miklós.

Gsz.: Németh M. (bünt.), ill. Csikós, Németh B., Szakács M., Farkas D.

Kép: SC Sopron

Adó 1%

Adója 1%-ával kérjük támogassa Egyesületünket!

Adószám: 19882534-2-08



Média ajánlat


Facebook

Kapcsolat velünk

CSORNAI SPORTEGYESÜLET

9300 Csorna, Toldi u. 1.
Telefon/fax: 96/261-353
csornaisportegyesulet@gmail.com
Adószám: 19882534-2-08

Hírek hírlevélben

Ha szeretne e-mailben is értesítést kapni a mérkőzésekről, eredményekről, kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre!