A múlt héten a Tatabányát legyőző Budaörs ellen, bíztató játékot nyújtva, felvette a versenyt a Csorna, de szerencsétlen gólokat kapva végül 2-0s vereséget szenvedett.


20. perc egy jobb oldali budaörsi beadásba Németh Bence ért bele szerencsétlenül és így jutatta azt a csornai kapuba. (1-0)

51. perc Egy vitatott közvetett szabadrúgáshoz jutott a Budaörs 5 méterre a kaputól, amit egy legurítást követően a kapu torkából Murai juttatott a gólvonalon túlra. (2-0)

Horváth Rudolf: - A tavaszi szezon egyik bajnokaspiránsához érkeztünk, komoly kerettel rendelkeznek. Minden energiát, minden tudásunkat be kellett vetni, hogy meccsben maradjunk. Az első félidőben védekezésre kényszerített minket az ellenfél. Sajnos egy öngóllal hátrányba kerültünk. Ahogy telt-múlt az idő egyre többször jutottunk el az ellenfél kapuja elé. A második félidő elején egy kétes játékvezetői döntés miatt kétgólos hátrányba kerültünk, így nem volt egyszerű a pontokért menni. Ha kicsit jobban jövünk ki egy-egy szituációból, akkor úgy gondolom több lehetett volna a mérkőzésben. A ma látott játékot remélem, pontokban kapjuk vissza.

NBIII Észak-Nyugati csoport 19. forduló
Budaörs SC – Csornai SE
2023.03.10 – vasárnap 14:00
Jv.: Ifj. Hartung Vilmos

Budaörs: Schrenck – Petneházi (Horváth E. 64.), Lami (Balajti 64.), Fényes, Tányéros, Birtalan (Ferkel 82.), Fekete, Szécsi (Szamosi 56.), Murai (Gula 82.) , Sajbán, Váradi
Vezetőedző: Bognár György

Csorna: Ásványi – Somogyi-Bakos, Szabó B., Németh B., Bolla, Ladjánszki, Tóth A. (Nagy K. 69.), Füzi, Kovács P. (Vizler 56.), Németh B. (Szőke 80.), Márton (Szalka 69.)
Vezetőedző: Horváth Rudolf

Gólszerző: Németh Be. – ög. (20.), Murai (51.)