Fordulatos mérkőzésen sok helyzetet alakított ki a Csorna, mégis a Gyirmót jutott vezetéshez. A második játékrészben előbb Márton Adrián találatát érvénytelenítette a játékvezető, majd Füzi Ákos már érvényes találatot szerzett. A folytatásban még volt esélye a Csornának megszerezni a vezetést, de egy gyirmóti kontrát követően Márton Adrián a kiállítás sorsára jutott. Az eredmény már nem változott, így pontosztozkodás lett a vége.

43. perc Gyirmóti szögletet követően Lázár érkezett üresen, aki 4 méterről a kapuba lőtt. (1-0)

77. perc Füzi Ákos a 16-oson belül szép cseleket mutatott be, majd a hosszú felsőbe lőtt. (1-1)

Horváth Rudolf: - A mérkőzés nagyobb részében jobban, veszélyesebben játszottunk a hazai csapatnál. Megvoltak a komoly helyzeteink, volt egy kétes meg nem adott gólunk. Kicsit csalódottan meg kell elégednünk az egy ponttal, viszont remélhetőleg ez a folyamat megmarad, hogy javul a játékunk és jövő héten megszerezzük az első idegenbeli győzelmünket.

NBIII Észak-Nyugati csoport 22. forduló
Gyirmót FC Győr II. – Csornai SE 1-1 (1-0)
Gyirmót, 150 néző
Jv.: Práth Dávid

Gyirmót II.: Kecskés – Rozs, Kiss B., Szűcs, Lázár, Bagó (Csöngei 72.) Tóth D. (Gönye 29.), Halácsi (Süveges 72.), Ominger, Szabó K. (Farkas B. 85.), Major M.
Vezetőedző: Ördög József

Csorna: Ásványi – Füzi, Szabó B., Németh B., Bolla, Nagy K. (Szőke 90.), Tóth A., Ladjásznki, Márton, Somogyi-Bakos B. (Kovács P. 90.), Vizler (Szalka M. 59.)
Vezetőedző: Horváth Rudolf

Gólszerző: Lázár (43.) ill. Füzi (77.)

Kiállítva: Márton (86.)
Hajrá Csorna!