Bár mezőnyben többet birtokolta a labdát a Csorna, nagy helyzetekig nem jutott. A vendég Kelen együttese Borbély révén kihasználta egyetlen helyzetét, így 1-0-s győzelmet aratott.

A 29. percben Borbély a 16-os mentén tolta befele a labdát, majd rúgta ki a bal felsőt. 0-1

Sok sérültet nélkülözve, végletekig kiélezett küzdelemben ismét egygólos vereséget szenvedett csapatunk.

Varga Péter: - Egy jól eltalált lövéssel a vendég csapat megszerezte a vezetést, ami elég volt nekik, hogy megnyerjék a mérkőzést. Sajnos mi sokat nem tudtunk hozzátenni, teljesen impotens támadójátékunk és a vasárnapi meccs utáni fáradtság következtében talán még a pontszerzés se volt benn a mérkőzésben. A másik dolog, hogy már az első forduló után 4 játékost vesztettünk el ilyen-olyan okokból.

Bordán Csaba: - Mind a két csapatnak ez már a második mérkőzése volt, ugye a vasárnap után közel volt ez a szerdai összecsapás. Végig egy kiegyenlített mérkőzés volt, amiben azért tudtunk nyerni, mert az adodó lehetőségünket gólra váltottuk. Egyébként elismerem, hogy a mérkőzés nagyrészében a Csorna mezőnyfölényben játszott, legalábbis a második félidőben mindenképpen. A mi védekezésünket dícséri, hogy ők kevés helzetet tudtak kialakítani. Úgy gondolom egy kiegyenlített mékőzésen összességében megérdemelt győzelmet arattunk.


NBIII Nyugati csoport - 2. forduló
Csornai SE - Kelen SC 0-1 (0-1)
Csorna, 350 néző
Jv.: Altorjay Áron Gellért

Csorna: Ficsór – Molnár M. (Sulyok D. 65.), Kelemen, Zámbó, Papp R.(Füleki 65.), Tóth A., Kerékgyártó, Csete (Szalai 46.), Szalka, Márton A., Füzi Á. (Gyurasits 84.)
Szakmai igazgató: Varga Péter

Kelen: Köcse – Kertai, Módly (Egyed 77.), Borbély (Németh K. 88.), Babinszky, Kádár, Rónaszéki (Rétyi 61.), Pintér B., Angyal-Tóth (Juhász 88.), Tímári, Szalai A.
Vezetőedző: Bordán Csaba

Gólszerző: Borbély (29.)

Hajrá Csorna!

Kép: Archiv