
Fordulatos mérkőzésen a Csorna az első 20 percben több helyzetet kidolgozott, de csak egyet sikerült kihasználni. A folytatásban bár a Csorna birtokolta többet a labdát, a Mór mégis megfordította a mérkőzést. A találkozó hajrájában a Csorna kapu elé szegezte ellenfelét és Kerékgyártó révén egyenlített és a győzelemhez szükséges helyzetek is megvoltak, csak nem sikerült értékesíteni.
15. perc Tóth Adrián nagyszerűen ívelt a védők mögé, Márton Adrián jó ütemben lépett ki és passzolt Meszlényi mellett a kapuba. 1-0
32. perc Egy kósza beadást követően a kapu előtt kavarodás alakult ki, Hajdu Milán kihasználta az adódó lehetőséget. 1-1
62. perc A rövidre ívelt szöglet Ficsórról Kovács Krisztiánra pattant, onnan pedig a kapuba vezetett a labda útja. 1-2
75. perc A 16-os területére belépő Fülekit buktatták, a megítélt büntetőt Kerékgyártó magabiztosan értékesítette. 2-2
Nagy fölényben sok helyzetet alakított ki a Csorna, de ezt sajnos nem sikerült 3 pontra váltani.
Varga Péter: - Ez kudarc, hogy számtalan helyzetünk volt, az ellenfélnek pedig egysem, mégis gólgazdag döntetlent hozott a találkozó.
NBIII Nyugati csoport – 9 . forduló
Csornai SE – Móri VSE 2-2 (1-1)
Csorna, 200 néző
Jv.: Juhász Dávid
Csorna: Ficsór – Füzi, Kelemen, Zámbó, Füleki, Tóth A., Kerékgyártó, Csete, Szalai, Márton, Visy B.
Szakmai igazgató: Varga Péter
Mór: Meszlényi – Zsédely, Végvári, Erni, Balogh L., Ferencz, Kovács K., Farkas Cs., Tar, Varga B., Hajdu
Vezetőedző: Csucsánszky Zoltán
Gólszerzők: Márton A. (15.), Kerékgyártó (75.-bünt.) ill. Hajdu (32.), Kovács K. (62.),
Hajrá Csorna!
