A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette az NB III 2022/2023-as évadjának csoportbeosztásait.

Fiatal kora ellenére már egész rutinosnak mondható ezen a szinten a 21 éves Márton Adrián, aki nyolc távol töltött év után igazolt haza Csornára. A tehetséges támadó az ETO Akadémiáján pallérozódott az elmúlt időszakban, ahol a tavalyi szezont a Rába-partiak, majd tavasztól a Pápa színeiben az NB III-ban játszotta végig, de korábban az NB II-ben is bemutatkozott a győrieknél.

Szalka Máté Csornán kezdte pályafutását, majd az SC Sopron, az MTK és az ETO utánpótlásában pallérozódott, utóbbinál a Merkantil Bank Ligában is bemutatkozott. A 20 éves középpályás tíz év elteltével tért vissza szülővárosába.

Megkezdte a felkészülést a következő bajnoki szezonra az NB III-ba újoncként feljutó Csornai SE, amely nemrég 2–1-es összesítéssel nyerte meg osztályozós párharcát a Gödöllő ellen. Varga Péter szakmai igazgató együttese öt hetes ciklusban, ezalatt négy mérkőzéssel és egy kupával hangol a július végi szezonrajtra.

A 18 éves Füzi Ákos gyermekkorában már játszott egyesületünk utánpótlásában és hat év elteltével tért haza Gyirmótról.

Gyors csornai gól, nagyszámú közönség, futball hangulat, sok-sok izgalom és a Csornai SE 2-1-es összesítéssel felülmúlta a Gödöllő együttesét, így feljutott az NBIII-ba.

Az osztályozó első összecsapásán küzdelmes, jó iramú mérkőzésen Böcskey góljával 1-0-s előnyre tett szert a Csorna a Gödöllő ellen. Folytatás vasárnap 17 órakor Csornán.

Bár a Győrszentiván szerezte meg a vezetést, a Csorna sok helyzetet kidolgozva megfordította a mérkőzést és győzelemmel, hibátlan tavaszi meneteléssel ünnepelhette a bajnoki címet!

Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek! 

A Csornai Sportegyesület, ahogy az elmúlt időszakban idén is megrendezi nyári sporttáborát. A tábor egy hetes turnusokban kerül meghirdetésre, július 4-től július 29-ig, négy héten keresztül. A tábor díja 18.000 Ft/hét/fő. A díj magában foglalja az ebédet, a napközbeni frissítő italokat, egy napos termálfürdő látogatást, a táborozók részére meglepetés programokkal is készülünk. A tábor során különböző foglalkozások kerülnek megtartásra, valamint napi rendszerességgel sportórák (labdarúgás, kézilabda,tánc, sakk, karate) kerülnek beiktatásra. A gyerekeknek szükség szerint az esetleges tízórait, uzsonnát kell maguknak hozni. A gyerekek felügyeletét megfelelő szakképzettséggel rendelkező felnőttek látják el. A táborban a következő korosztályú fiú-lány gyermekek vehetnek részt. Alsó korhatár: az általános iskola első osztályát befejezők, a felső korhatár az általános iskola 7. osztályát befejezők. Egy héten a táborban maximálisan részt vehető gyerekek száma: 25 fő Kérem a Tisztelt Szülőket, hogy legkésőbb május 30-a hétfő 12 óráig szíveskedjenek a Csornai Sportegyesület email címén jelezni részvételi szándékukat. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) A jelentkezésnél szíveskedjenek feltüntetni annak a hétnek megjelölését, amely héten gyermekük a táborban részt vesz, gyermek nevét, születési adatait, a szülő nevét, telefonszámát. Egy gyermek maximum 2 héten keresztül vehet részt a táborban.

A tábor hetei a következők:

1. hét 07.04 – 07.08
2. hét 07.11 - 07.15
3. hét 07.18 - 07.22
4. hét 07.25 – 07.29

A táborban a gyerekeket reggel 7:30-tól fogadjuk, napi táborzárás délután 16:30 Az egyes hetek létszámát a jelentkezések beérkezésének sorrendjében fogjuk feltölteni, amennyiben valamelyik hét betelt az azt követően jelentkezőknek értesítést küldünk, hogy lehetőség szerint válasszanak másik hetet.

Üdvözlettel: Családi János elnök
Csornai Sportegyesület